Babafákat kaptak a palotai kisgyerekeknek
Ma a 24 legkisebb csanádpalotai gyerek kapta meg babafáját, de további 50-et is ültettek, hogy a nagyobb – a babafa programból eddig kimaradt –  fiúk, s lányok azt örökbe fogadhassák. MH-Csanádpalota Ma folytatódott babafa ültetés és örökbefogadás Csanádpalotán. A Kelemen László Emlékparkban rendezett  ünnepségen a Dér István Általános Iskola diákjai adtak műsort, s a város legfiatalabb – tavaly szeptember 1. és idén szeptember 30. között született polgárait Kovács Sándor polgármester…
Tovább nyomoznak a makói vízmű ügyében
Január 23-ig ismét meghosszabbította a Makó Térségi Viziközmű Kft. ügyében a nyomozást a Csongrád Megyei Főügyészség. Az ügyészségi nyomozók a makói polgármester tavalyi feljelentése miatt vizsgálódnak. MH-Makó Még tavaly májusban hatalmazta fel a makói képviselő-testület Farkas Éva Erzsébet polgármestert, hogy tegyen feljelentést a Makó Térségi Viziközmű Kft ügyében, ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. A város többségi, míg a környező községek kisebbségi tulajdonában álló…
Küzdelmes az út egy sztárcsapatig
Az M-Foci Kft. szerdán az élvonalbeli Videoton FC-t fogadja hazai közönség előtt a Magyar Kupa hetedik fordulójában. A két csapat 13:30-tól mérkőzik meg az Erdei Ferenc téri sportpályán. Albert Barbara – Makó Az M-Foci Kft. jól kezdte a 2016/2017-es idényt, a bajnokságban és a Magyar Kupában zsinórban sikert sikerre aratott. A Maros-menti együttes 2-0-val búcsúztatta a Foliaplast-Bordány SK-t és az UTC 1913 Labdarúgó Kft.-t. A csapat menetelése folytatódott, hiszen 3-1-es…
Kettő a helyén a Návay-szoborcsoportból – VIDEÓ
Kedden délelőtt a helyükre tették a két mellékalakot. Videón mutatjuk! Major Zsuzsanna – Makó Azok a szobrok kerültek most a végleges helyükre, amelyek korábban a városháza főbejárata előtt voltak. Az egyik a kislányát ölében tartó nő, a másik a magabiztos férfi alakja. Mindkettő a parasztság alakjai, fejüket pedig a magasba emelik, a főalakra fognak nézni. Most még üres a Návay-szobor helye, de a napokban azt is kihelyezik. Ünnepélyes avatása 28-án lesz.…
2,7 milliárdot kér Makó a kormánytól
Na, ki találja, hogy mire kéri ezt a majd az éves makói költségvetéssel felérő összeget a város? MH-Makó Ne gondolkozzon. A holnap délelőtt 9-kor a városháza emeleti nagytermében kezdődő képviselő-testületi ülés egyik fő napirendjeként arról tárgyal a testület, hogy a kormánytól vissza nem térítendő támogatásként kérje azt a 2 milliárd 668 millió 596 ezer 950 forintot, mely fedezi a Makovecz könyvtár felépítését. (S mely támogatást a kormány és Lázár János,…
Egy nap két embercsempészt is elítélt a Makói Járásbíróság
Két embercsempészt is elítélt tegnap  nem jogerősen a Makói Járásbíróság. A Nagylaknál egyiptomiakat átcsempésző T. A. M. A. 4 év börtönt, míg a Kiszombornál 10-15 egyiptomit és irakit fogadó és vezető D. D. 5 év börtönt kapott. MH-Makó/Nagylak A Makói Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki T. A. M. A. vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében, ezért őt 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra…
Egy jeggyel látogatható a Hagymatikum és a mórahalmi fürdő
Ahogy már tavaly is, idén megválható az a komplex fürdőjegy, amellyel a makói Hagymatikum Gyógyfürdő és a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő látogatható egy-egy alkalommal. Gajáta Fanni – Makó Az előző évi nagy sikerének köszönhetően, újraindul a BTC EGTC fürdőprogram: ennek jóvoltából a makói Hagymatikum Gyógyfürdő és a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő újra összefogott, s a 2500 forintért megváltott bérlettel mindkét komplexum medenceszolgáltatását igénybe vehetőek egészen november végéig. – Az EGTC…
2019-ben digitálisra állítják át a közoktatás
A 2019 őszén kezdődő tanévben már tömegesen – nagyvárosban, kistelepülésen, általános és középiskolában, a felsőoktatásban és a szakképzésben – érezhető lesz, hogy más logika, más működés jellemzi a magyar oktatási rendszert. MH-MTI Deutsch  Tamás  a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos szerint ennek nyomán valóban európai szintű tudást tudnak majd elsajátítani a diákok. Az új rendszerre a diákok, a pedagógusok és a szülők is büszkék lehetnek majd –…
Újabb kocsival buktak meg Csanádpalotán
A francia hatóságok körözték azt a Nissant, melyet a magyar rendőrök foglaltak le Csanádpalotán egy bolgár férfitól. MH-CSMRFK A bolgár a járművel vasárnap délután akarta elhagyni Magyarországot a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. A határrendészek az ellenőrzés során megállapították, hogy a sofőr által vezetett Nissan Primastar típusú járművet a francia hatóságok körözik, ezért az autót a magyar rendőrök lefoglalták.