Makó színes

Soltész Rezsővel szólt az ének a nyugdíjas találkozón – videóval!

Negyedik alkalommal rendezte meg a Hagymatikum Gyógyfürdő a nyugdíjas találkozóját. A megszokott programok mellett volt Ki Mit Tud és sztárvendég is. Közkívánatra Soltész Rezsőt hívták meg.

Gajáta Fanni – Makó

Az idei utolsó nyugdíjas találkozóját tartotta a Hagymatikum Gyógyfürdő. Mint ahogy már megszokhatták a szépkorú fürdőzők, ezen a napon kedvezményes jegyet válhattak. A délelőtt folyamán a Magyar Vöröskereszt makói szervezet munkatársai különböző egészségügyi szűréseket végeztek, illetve a masszázskezeléseket, a marosi gyógyiszappakolást és a gyógytornát is kipróbálhatták a vendégek.

dsc_4642

A legutóbbi nyugdíjas találkozón is nagy sikert aratott a zenei időutazás: az 1960-es és 1970-es éves nagy slágereit Molnár László keverte. A Ki Mit Tud versenyre többen is jelentkeztek, így egészen az operettől a táncos fellépéseken át mindent láthatott a zsűri és a közönség is.

– Régóta szerettük volna meghívni Soltész Rezsőt, illetve többször is javasolták már őt nekünk. Az elmúlt találkozóink időpontjai nem voltak megfelelő az énekesnek, de a mai nap tökéletes volt, így ő látogatott el hozzánk, hogy előadja legjobb slágereit – tudtuk meg Lajtosné Papp Noémitől, a marketingcsoport vezetőjétől.

dsc_4670

Nem csak Makóról, hanem a térségből és a határon túlról is érkeztek fürdőzők a Hagymatikumba. Brezán János és párja nyáron is rendszeres vendége volt a fürdőnek, akkor az unokákkal érkeztek. Az őszies idő beköszöntével is szívesen járnak, hogy kiélvezzék a termálvíz gyógyító erejét.

dsc_4651

– Nagyon szeretünk ide járni, a gyógykezelések miatt is. A mai program is nagyon tetszett, kipróbáltam a gyógymedencét és a masszázst is. Főleg az őszi és a téli időszakban jól esik – árulta el János. – Rendszeresen járunk a Hagymatikumba, szerintem az ünnepekig biztosan, majd egy kis szünet után januárba újra visszatérünk.

Egy kis hangulat: Szóljon hangosan az ének! Major Zsuzsanna felvétele:

httpss://www.facebook.com/makohirado.hu/videos/929262887179379/

httpss://www.facebook.com/makohirado.hu/videos/929229017182766/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.