Makó színes

A Festészet Napját ünnepelték Makón

A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozathoz a makói József Attila Városi Múzeum is csatlakozott. A Magyar Festészet Napján kamarakiállítást szerveztek a makói kötődésű Choma József festőművész képeiből, illetve a nagy rajzolásnak is nekifogtak a diákok.

Gajáta Fanni – Makó

A Magyar Festészet Napján Gilinger Katalin nyitotta meg Choma József festőművész kiállítását. A művésztanár szerint ez a jeles nap arra alkalmas, hogy felfedezzünk olyan alkotókat is, akik nincsenek a rivaldafényben. A 68 éves korában elhunyt festőművész Makón és Miskolcon is dolgozott.

dsc_4679

– Espersit János segítségével került a városunkban a Rudnay osztály, akik a 3 hónapos gyakorlatukat vidéken töltötték – tudtuk meg Gilinger Katalintól a megnyitó után. Elmondta, a kritikusok is felfigyeltek az ifjú Chomára. A visszajelzések szerint a festőművész legegyedibb, legcsodálatosabb képeit alkotta a Maros-menti városban pályafutása alatt. – Több szál is kötötte Makóhoz, ugyanis innen házasodott, illetve makói felesége révén itt is éltek. Később a család Maroslelén vett egy tanyát.

dsc_4685

A kamarakiállítás után Choma József vázlatait színezték ki makói és térségi általános iskolások. A városban nem egyedülálló, hogy egy nagy közös alkotásra invitálják a tanulókat, azonban Oláh Nóra művészeti tanár elmondta, a gyerekek szeretnek együtt dolgozni és nagyméretű alkotásokat készíteni.

– Az elkészült művek egyelőre itt maradnak a múzeumban, de fénykép formájában megkapják a diákok. Későbbi sorsukról majd döntünk, de jó lenne ezekből is egy kiállítást rendezni – fogalmazott.

dsc_4691

A diákok nagy erőbedobással vetették magukat a munkába. A bartókos Pál Alexandrától nem áll messze a művészet, ugyanis édesanyja is festő. A családjában mindenki ecsetet ragad, hogy alkosson.

– Nagyon szeretnék festő lenni és otthon is mindig festek, amikor csak lehet. Édesanyám is ösztönöz, hogy ecsettel vagy ceruzával dolgozzak- árulta el az ötödikes kislány. Alexa tájképeket és csendéletet szeret a legjobban készíteni. –  Emellett zongorázok és éneklek is. Sokszor bekapcsolok egy kis zongorás-énekes zenét és arra alkotok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.