Makó

Volt tanítványának segített a polgármester

Egykori tanítványának, Koczka Andrea Mónikának adta át Farkas Éva Erzsébet polgármester a havi cafeteriáját. A négy gyermeket nevelő család nehéz körülmények között él, így nagy segítséget jelentett ez az adomány is.

Gajáta Fanni – Makó

Utoljára 13 évvel ezelőtt találkozott Koczka Andrea Mónika és Farkas Éva Erzsébet polgármester. Mint kiderült, a maroslelei általános iskolában egykor osztályfőnöke volt Andreának a város első embere. Régen a tanításban segített neki a polgármester, most pedig a hétköznapok könnyítésében támogatta.

– Négy gyermekünk van, két lány és két fiú. Szabó Tímea a legidősebb, ő 9 éves. Szabó Alexandra 7, Szabó Levente 6, illete Szabó Ákos 3 és fél éves. Ők a Szikszai György Református Óvodába és Általános Iskolába járnak – tudtuk meg az édesanyától.

dsc_3371

A nehéz helyzetben élő család jelenleg egy keresetből élnek: Andrea 2 éve a  makói Duna Dörnerben dolgozik , férje jelenleg a munkaügyi központ jóvoltából tanul.

– Meglepődtem, ugyanis sokat dolgozom, nem sok időm van tévét nézni, ezért nem is tudtam, hogy a polgármester ilyen szándékkal keres meg nagycsaládosokat. Eléggé meglepett a hír, de nagyon örültem – fogalmazott Andrea.

Farkas Éva Erzsébet még az Angyalsóhaj Alapítvány megalakításakor tett ígéretet, miszerint minden hónapban felkeres egy nehéz helyzetben élő, rászoruló nagycsaládot, akiknek egy havi polgármesteri cafetéria juttatását adja át.