Hírek Makó Népszavazás

Fegyelmit javasol a DK a Návay egyik tanárának

A Demokratikus Koalíció választókerületi elnöksége tudomása szerint a Návay egyik tanára a népszavazáson való részvételre és a “nem” voks választására ösztönözte tanórán a diákjait. Fegyelmit javasol miatta. A Návay igazgatója közölte, az ügyben lezajlott vizsgálat megállapítota, hogy a DK állításai nem felelnek meg a valóságnak.

MH-Makó

“A Demokratikus Koalíció helyi szervezete diákoktól értesült arról, hogy a makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium egyik tanóráján a tanár a NEM szavazatok mellett érvelt. Mindenkit a népszavazáson való részvételre buzdított, mellyel egyértelműen a kormányzati álláspontot képviselte. A politikai véleménynyilvánításnak nincs helye az iskola falai között, legfőképpen pedig nincs helye a tanórákon. Kincses Tímea az intézmény vezetője dr. Török Miklós képviselőnek cáfolta ugyan a híreszteléseket, elmondása szerint azonban nem zárható ki, hogy egy tanár magánvéleményt fogalmazott meg az órán. Kértük az intézmény vezetőjét, hogy hivatalosan is cáfolja a híreszteléseket, mely a mai napig nem történt meg.

A Demokratikus Koalíció választókerületi elnöksége követeli, hogy azonnal kezdjék meg az ügy kivizsgálását és indítsanak fegyelmi eljárást a kampányoló tanár ellen!” – írta a médiának körbeküldött közleményében a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöksége.

+++

Kincses Tímea, a Návay igazgatója közölte: a Demokratikus Koalíció kijelentéseivel kapcsolatos iskolai vizsgálat megtörtént. Megállapították, hogy a DK által megfogalmazott megállapítások nem felelnek meg a valóságnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.