Makó Programok színes

42 kép és egy fényképezőgép

Első kiállításukra készülnek a Makói Fotó Barátok Egyesület tagjai. A 18 órakor kezdődő fotótárlatuk egyik különlegessége, hogy mind a hobbifotósok egy többéves, 2 megapixeles Nikon készülékkel készítették a képeiket.

Gajáta Fanni – Makó

2015 novemberében alakult meg a Makói Fotó Barátok Egyesülete, miután az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon már csoportként működtek. Sipos István, az egyesület elnöke elmondta, a virtuális világból ki szerettek volna lépni, ezért is alakultak meg egy egyesületként. A kezdő 10 fő 2-vel bővült. A legelső kiállításuknak is megvan a különlegessége.

dsc_3224

– Egy géppel készültek a képek, amely több alkotóra nézve érdekes végeredményt hozott, illetve kihívás volt mindenki számára. Egy kiállítás általában arról szól, hogy egy ember a saját gépével fotózik vagy egy pályázati anyag van kint, több alkotó és több géppel dolgozik – fogalmazott az elnök. – Ez egy 17 évvel ezelőtt kihozott Nikon, kompakt fényképező. Annak idején a lista ára több mint 300 ezer forint volt. Én 6 évvel ezelőtt vettem 6 ezer forintért. Ma már lehet, hogy értéktelen.

Az egyesületből 8 fő vette magához a fényképezőgépet, amelyet akár a nyaralásukra is magukkal vittek. Szűcs Norbert, Kréz Tibor, Lóczi Gábor, Kis Lajos, Kurucsai Zoltán, Mágori Dániel, Kisfügedi László és Sipos István képeit tekinthetik meg az érdeklődők.

dsc_3213

Lóczi Gábor már gyermekkora óta érdeklődik a fotózás iránt és ez a szenvedélye nem múlt el. A hobbifotós szereti a pillanatokat elkapni, de ahogy ő mondta: a nagy számok törvénye alapján sok fotóból egy biztosan sikerül.

– A fotózásra teljesen igaz, hogy sokat kell fotózni ahhoz, hogy legyen belőle pár jó kép is. Úgy gondolom, ahogy a fotós halad előre, egyre többet tud a fényképezésről, akkor csökkenni fog, akár 10-ből  1-re – fogalmazott Gábor. Főként a természetben szeret kattintgatni, de az autókban is megtalálja azt a bizonyos pillanatot, amelyet le kell fotózni. – Jelenleg egy Nikon D70-sel és egy Panasonic FZ50-sel dolgozok.

dsc_3228

A Makói Fotó Barátok Egyesülete kiállításának megnyitója szerdán 18 órakor lesz a Hagymaház Galériájában, ahol köszöntőt mond Bárdi Andrea művészeti tanár.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.