Makó színes

Pezsgőt kapott az első olvasó

Egy hónapos szünet után újra megnyitotta kapuit a József Attila Városi Könyvtár. Ahogy a régi helyen is, 13 órakor nyitott a bibliotéka, amelyet már többen is nagy örömmel vártak. Az első olvasó már könyvet is kölcsönzött ki.

Gajáta Fanni – Makó

– Nagyon nehezen telt el ez egy hónap, igaz volt nálam négy könyv, de azokat nagyon gyorsan kiolvastam – vallotta be Bartha Lászlóné, aki elsőként érkezett a könyvtár újranyitására. A nyugdíjas asszony 10 éve iratkozott be a makói bibliotékába, miután férje elhunyt. Mint elmondta, havonta 4-5 könyvet olvas. – Egykoron itt dolgoztam a konyhán, így egy kicsit furcsa volt, amikor először újra beléptem az épületbe.

dsc_2975

Az első olvasó nem csak újabb olvasmányokat kölcsönözhetett, hanem meg is jutalmazták egy gyermekpezsgővel is. De nem csak az idős asszony lépett be elsőként a könyvtárban, rajta kívül többen is érkeztek, hogy visszavigyék kikölcsönzött könyveiket, illetve újabbakat vigyenek el. Mint azt már korábban is megírtuk, az egy hónapos szünet alatt a makói bibliotéka rendszere leállt, így akiknek idő közben lejárt a határidejük, azoknak sem jár semmiféle szankció.

dsc_2978

Az ideiglenes szünetet követően a könyvtár nyitva tartása nem változott, a megszokott időben lesz látogatható: hétfőn és csütörtökön 13-18 óráig, kedden, szerdán és pénteken 9-17 óráig, illetve szombaton 9-13 óráig. Emellett a szolgáltatások is visszaálltak, köztük a folyóirat olvasással és a számítógép használattal. Az egyik újdonság, hogy a felnőtt- és gyermekkönyvtár immáron egy épületben található meg.

dsc_2972

– Ezen a héten már egy rendezvényünk is lesz az új helyszínen: az Interaktív Irodalmi Szalon vendége lesz Rozsnyai János, aki ezúttal az életéről fog mesélni az érdeklődőknek. Illetve, terveink szerint kiállításokat is fogunk rendezni, hiszen azok is népszerűek voltak a Deák Ferenc utcai épületben is – tudtuk meg Galamb Katalintól, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatóhelyettesétől.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.