Makó színes

Bartókra emlékeztek a bartókos tanulók

A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézmény tanulói a névadójukra emlékeztek meg délután. A zeneszerző 71. évvel ezelőtt hunyt el New Yorkban.

Gajáta Fanni – Makó

1945. szeptember 26-án hunyt el Bartók Béla New Yorkban. Halálának 71. évfordulóján a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézmény diákjai műsorral készültek, ahol életéről és munkásságáról emlékeztek meg. A délutáni műsort a város lakosságának szervezték, akik ezáltal többet tudhattak meg a zeneszerzőről.

dsc_3014

– A 6. osztályos tanulóink készültek műsorral, ahol elsősorban Bartók munkásságát mutatták be születésétől haláláig. A nézők zenei csemegét is kaphattak a repertoárjából – mondta Borkáné Dudás Mónika intézményvezető.

A műsorban egy rövid előadással is készültek, A kilenc csodaszarvas című darabbal. A vadász szerepét László Levente játszotta. A 13 éves tanuló emellett Bartók Béla bőrébe is belebújhatott.

dsc_3076

– Nem volt egyszerű Bartók szerepébe beleélni magam – árulta el Levente. A diák énekszakon tanul, illetve zongorázik is. Mint elmondta, mindkettő nagyon megfogta kiskorában, ezért is választotta a Bartók iskolát. – Amikor zongorázok, sokszor játszok Bartók műveket, illetve a tanulmányaink során is sokszor találkozunk a nevével. Népdalok tanulásakor térképpen nézzük, hogy merre járt.

dsc_3065

– Én A kilenc csodaszarvas mesélője leszek, de az osztályból több emberrel együtt- vette át a szót Valis Mia. A 12 éves lány a táncol. – Hiphopra járok, mivel nagyon tetszik.

A műsort követően a tanulók a szeretet virágait helyezték el Bartók Béla szobrához.

Galériánk:

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.