Makó Sport Térség

Lefocizta a Makó FC a Sándorfalvát – videóval

A Makó FC 2-0-ra nyert a Sándorfalva SK ellen hazai közönség előtt. Ezzel a tabella élére kerültek.

Albert Barbara – Makó

Már a meccs elején látszódott, hogy a hazaiak minél előbb igyekeztek eldönteni a három pont sorsát. A makóiak ostromolták az ellenfél kapuját, s ennek eredményeként a 10. percben Gémes Bence egy szép lövéssel megszerezte a vezetést. A helyiek uralták a középpályát és jól passzoltak, a sándorfalviaknak szinte helyzetük sem volt, amiből egyenlíthettek volna. A jó játéknak köszönhetően a 31. percben Széll Kristóf József növelte a hazaiak előnyét. Az első játékrész 2-0-ra végződött a maros-mentiek javára.

A második félidőben a vendégcsapat többször szabálytalankodott, de ezeket a bírók elnézték és ez rányomta bélyegét a mérkőzésre. A makóiaknak adódtak még lehetőségeik, melyekből azonban nem született gól.

dsc02514

A helyiek megszerezték zsinórban ötödik győzelmüket a bajnokságban és 15 ponttal – valamint jobb gólkülönbséggel – az első helyen állnak a Csongrád TSE előtt, hat forduló után.

dsc02532

– Nem tudom, mi történt a második félidőben, lehet, hogy fáradtabbak voltak a focisták. Sok energiát kivett a játékosokból a kupameccs, de bő a keretünk és tudtunk frissíteni. Szerintem talán egy kicsit tudatosan visszafogottabban futballoztunk. A Szegedi VSE ellen is győzelmet várok. Mindegyik találkozó nehéz, mert valószínűleg minden csapat majd bennünket akar megverni, állunk elébe. Remélem, hogy a következő mérkőzéseken ennél többet produkálunk, mert sokkal több kell egy idegenbeli sikerhez. Nagyon jó közösség alakult ki, jól összeállt az egész keret, tehát összességében bizakodóak vagyunk – értékelte a meccset Méhes Tibor, a Makó FC vezetőedzője.

dsc02536

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.