Makó színes

Mi lesz a Návay-szoborral szemben?

A csütörtöki gerizdesi lakossági fórumon tette fel ezt a kérdést az egyik résztvevő Czirbus Gábor alpolgármesternek.

Korom András – Makó

A kérdező azt tudakolta, hogy ha már a város a szegényeket segítő Návay Lajos szobrát ismét felállítja, a városháza előtti parkban, akkor foglalkozik-e majd a környezetével, azaz felújítja-e a szoborral a szemközti buszmegálló mögötti meglehetősen leromlott épületet.

Czirbus Gábor alpolgármester elmondta, az épületben csak résztulajdonos a makói önkormányzat, melynek nincs lehetősége, hogy a többi tulajdonostársai a homlokzat felújítására kötelezze.

dsc_0002

Még csak a talapzat építésén dolgoznak. A Kossuth-szobor tükörképe lesz. Az említett épült nem ezen, hanem a címlapfotón látható.

A kormány és az országgyűlés finanszírozásában készülő Návay-szobrot egyébként a tervek szerint október 28-án avatja fel Kövér László házelnök és Lázár János, a térség országgyűlési képviselője.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.