Galéria Makó

Kitüntették a katona síremlékek felújítóit

Sipos Maja, Sipos Ágota és Sarkadi Ernő még a nyáron vágott neki az újvárosi református temetőben lévő katonák sírhelyeinek megszépítésének. Alig 91 óra alatt végeztek a munkával, amelyet szombat délelőtt díszsortűzzel avattak.

Gajáta Fanni – Makó

Mint már korábban is írtuk, egy makói család állt neki és újították fel azt a 64 sírhelyet, ahol a II. világháborús katonák nyugszanak. A civil kezdeményezéshez Kovács Sándor képviselő is csatlakozott.

– Végtelen nagy öröm számomra, hogy az hősi sírok abban a választókerületben újultak meg elsőként, ahol én vagyok a képviselő – mondta Kovács Sándor. Hozzátette, nem csak a munkában segitkezett, hanem abban is, hogy új murva kerüljön az emlékhelyekhez.

dsc_2793

– Úgy gondoltam, hogy méltatlan körülmények között nyugszanak a hősök, ezért éreztem nagyon fontosnak, hogy felújítsuk a síremlékeiket  – fogalmazott Sipos Maja, az ötletgazda. – Főleg az idősebb korosztályban voltak olyanok, akik odajöttek hozzánk és könnyes szemmel mondták, hogy ez nagyon megható, s olyankor mi is megkönnyeztük szavaikat – tette hozzá Maja édesanya, Sipos Ágota.

Az ünnepségen Holló József nyugalmazott altábornagy mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte, azok a katonák, akiknek emlékhelyeik megújulhattak, a legdrágább kincsükkel, az életükkel védték a hazát. Kiemelte, nem csak dicséretes, de követendő példája van Maja munkájának, aki önszántából kezdet meg a felújításokat családjával közösen. A kitüntetések átadása előtt Kotormán István lelkész-igazgató mondott kegyeleti megemlékezést. Maja, édesanyja és nagyapja a várostól, illetve a Honvédelmi Minisztériumtól kaptak elismeréseket.

Galériánk:

navigate_before
navigate_next

A felújításokkal nem állnak le a kitüntettek: mint elmondták, terveik szerint – illetve, ha az idő is engedi – már az őszi szünetben a római katolikus temetőben folytatják a munkát, ott 107 sírkő található.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.