Blog Szabó Anita

Ízek és imák Amatricéért…

avagy miért kóstoltam meg életem első igazi olasz tésztaételét?

Szomorú apropó kapcsán kaptam kedvet ahhoz, hogy kipróbáljam a híres olasz fogást, az amatricianat. Mint ismert, augusztus 24-én pusztító erejű földrengés szinte teljesen megsemmisített több közép-olaszországi települést, köztük Amatricet is. A közel 300 áldozat hozzátartozóinak megsegítésére és az újjáépítésre indult egy kezdeményezés, amelynek főszereplője a romba dőlt kisváros „nevezetessége”, a Spaghetti all’Amatriciana.

Az akció ötlete az ismert mesterszakácstól, Jamie Olivertől ered. Lényege, hogy a csatlakozó éttermek felveszik az étlapjukra az olasz tésztaszósszal készült ételt és annak fogyasztásából származó bevételből, adagonként bizonyos összeget segítségként átutalnak a Nemzetközi Vöröskereszthez. Ehhez a nemes kezdeményezéshez csatlakozott a makói Grand Hotel Glorius is, akik az egyébként is különleges gasztronómiai kínálatuk közé emelték a nálunk kevéssé ismert tésztaételt. Halkan jegyzem meg, nem vagyok ízig-vérig konyhatündér, inkább rutinból és anyukám receptjeiből főzők, és nem igazán kísérletezek, főleg időhiány miatt. A tésztaételeket viszont éppen emiatt kedvelem, mert gyorsan és egyszerűen elkészíthetők. Biztos szentségtörés, de bevallom, olasz tészták közül eddig csak kettőt ismertem és azoknak is csak a „poros” változatát, amihez tényleg nem kell semmilyen ész, csak a hozzávalók bevásárlása.

Ennyi előképzettség birtokában jeleztem a Glorius éttermében, hogy szeretnék jótékonykodni és egyébként is nagyon kíváncsi vagyok az ételre. Kedvesen azt válaszolták egyből, hogy biztosan nem fogok csalódni. És tényleg így lett! Sőt, nem is értem, hogy eddig ez az élmény hogyan maradhatott ki az életemből. Őszintén mondom, hogy ilyen finomat régen ettem. Az ízletes szósz igazán magyar gyomornak való; szalonna, paradicsom, zsír, paprika, só szerepel benne, amit spagettivel tálalnak és pecorino sajttal szórnak meg. Bőséges az adag és szép a tálalása is. Én még el tudtam volna magamnak képzelni egy pohár bort is mellé, de mivel autóval voltam és munkaidőben, erről gyorsan letettem. Viszont annyira felkeltette az érdeklődésemet a recept, hogy utána olvastam egy kicsit. Megtudtam, hogy eredetileg a pásztorok étele volt, amit kevés és nem túl drága összetevőből készítettek el. Szerintem bárki – még én is- könnyen boldogul vele a konyhában. Viszont jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy már szinte bűnnek számít, ha a szószt nem spagettivel kínáljuk (mert minden tésztának más a karaktere – könyvből vagyok ilyen okos), amit „fog kemény” állapotúra, vagyis al dente kell főznünk. Lehetőleg vas serpenyővel dolgozzunk és figyeljünk arra, hogy a szalonnát a megfelelő „se túl nyers, se túl sült” állapotában kapjuk el. Állítólag vérre menő csata zajlik az olaszoknál, hogy kell-e hagyma illetve fehérbor az ételbe. Ki-ki döntse el, én ebben nem foglalnék állást, mert számomra a lényeg most nem ezen van.

Örülök, hogy megismertem, kipróbáltam és ezen a szerény módon közelebb kerültem Amatricéhez. Az íz élmény mellett az ottaniakra gondoltam, és mint a cím is utal rá, végül elmondtam magamban egy imát is értük. 

A jótékonysági gasztronómiai akció szeptember végéig tart.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.