Hírek Makó

DK: Álkeresztény gyűlöletkeltés helyett keresztényi szolidaritásra van szükség

“Czirbus Gábor meglovagolva a gyűlöletkeltés hullámait próbálja a Fidesz népszerűségvesztését helyben is megfékezni. Ha velem és önkénteseinkkel ott lett volna Szegeden a vasútállomáson mikor a migrációs hullám elindult, bizonyára a szeretet hangján szólna ezekről az emberekről” – reagált a makói Fidesz elnök mai sajtótájékoztatóján elhangzottakra portálunknak küldött közleményében Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnöke. A közlemény folytatása alább olvasható.

MH-Makó/népszavazás

“Hálás szemekkel fogadták el a kisgyermekek a kekszet, a kiflit és tisztelettudóan megköszönték az anyukák a pelenkát és a popsitörlőt. Szívszorító jelenetek voltak. Bizonyára alpolgármester úr nem olvasta a híradásokat, amik arról szóltak, hogy maga Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke fogadott be menekülteket saját otthonába.

Álkeresztény gyűlöletkeltés folyik ahelyett, hogy meghallották volna a közép-olaszországi Assisiben tartott 500– köztük keresztény, zsidó, muzulmán, buddhista, hindu – vallási vezető zárónyilatkozatát. Ferenc pápa és a világ vallási vezetői nemet mondtak a háborúkra, Isten nevében elutasították a terrorizmust, és arra hívták fel a politikusok figyelmét, hogy hallják meg az ártatlanul szenvedők sírását világszerte.

Ha a gyűlöletkeltés és a visszafelé mutogatás helyett a város vezetésével törődnének, bizonyára többet is fel tudnának mutatni a ciklus végére, mint az előző városvezetés által megálmodott és megtervezett könyvtár-és fürdőfejlesztés.

Elesett embereket ne használjunk belpolitikai célokra! Aki otthon marad, Európára szavaz! – írta közleményében Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.