Térség

Kevesebb klórt kérnek az ivóvízbe

Egy viszonylag kemény hangú levél eredményként folytatott a nagyéri, ambrózfalvi, pitvarosi és csanádalberti polgármester az Alföldvíz és a vízminőség javítást végző szakemberek eredményes megbeszélést tegnap. A faluvezetők a nagyéri tisztítóműbe is bejutottak.

Korom András – Nagyér

A négy kistelepülés lakói , illetve Lázár János, a térség országgyűlési képviselője szerint is ihatatlan víz miatt a faluvezetők hosszabb ideje próbáltak egyeztetni a szolgáltató és a 3,5 milliárdos vízminőség javító programot végző cég szakembereivel, s bejutni a nagyéri tisztítóműbe. Ez tegnap sikerült.

Mint azt Radó Tibor, Pitvaros polgármestere elmondta, tegnap mintegy egy órás, az Alföldvíz és a vízminőség javító programot végző cég szakembereivel folytatott tárgyalást követően tekinthették meg a négy kistelepülés vizét szolgáltató nagyéri tisztítóművet belülről is.

– Gyakorlatilag abban maradtunk, hogy a jelenlegi klórozás mellett/helyett olyan szűrőt kellene beszerelni a tisztítóba, mely folyamatosan és végérvényesen kiszűrné az ivóvízből az abban jelenlévő baktériumot – árulta el a polgármester. Hozzátette: bár a megengedett határérték (3 milligramm/liter) alatt, megközelítőleg 10-15 százalékon adagolják a fertőtlenítő hatású klórt az ivóvízbe, ennek ellenére annak íze érződik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.