Makó Sport Térség

Győztek a makói junior kézisek

A Makó KC 24-23-ra nyert otthon a Szarvasi NKK ellen a női junior bajnokságban. 

Albert Barbara – Makó

A makói csapat már a meccs elejétől kezdve átvette a játék irányítását. A hazai lányok mindent megtettek a siker érdekében, többgólos előnyre tettek szert. Az első játékrész 13-10-re végződött a maros-mentiek javára.

dsc02306

A második félidőben a szarvasiak igyekeztek kiegyenlíteni a mérkőzést, ez az eredményen is látszódott, hiszen egygólos különbségre faragták hátrányukat. A helyiek kissé kapkodni kezdtek, ami technikai pontatlanságokkal párosult. A találkozó kezdetén úgy tűnt, hogy a makóiak simán nyernek, de a vége mégis szoros lett.

dsc02307

A Makó KC 24-23-as győzelemmel zárta az első bajnoki meccsét a 2016/2017-es idényben.

dsc02290

– Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk és nagyon büszke vagyok a lányokra. Több találattal is vezettünk, sajnos megijedtünk attól, hogy magabiztosan játszunk. Ez kapkodáshoz és technikai hibához vezetett, de így is maximálisan elégedett vagyok a csapattal. Az eddigi munka meghozta a gyümölcsét. A felkészülést folytatjuk tovább, hiszen egy másik nagyon kemény mérkőzés vár ránk a Lajosmizse ellen – mondta Draxler Orsolya, a Makó KC női junior csapatának edzője.

dsc02312

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.