színes Térség

A hosszú élet titka a munka

A 90 éves Sóki Máriát köszöntötték ma Apátfalván. Marika néni még süteményt is sütött a születésnapjára. 

Gajáta Fanni – Apátfalva

Ismét szépkorút köszönthettek Apátfalván szombat délelőtt. Sóki Mária tősgyökeres apátfalvi, a faluban született s élt is. Marika néni elmondta, a családja földműveléssel és állattartással foglalkozott, azonban édesapja ácsmester volt. Ő maga sokáig a termelőszövetkezetben dolgozott.

dsc_1807

– Otthon volt egy kis kétköblös földünk, azzal foglalkoztunk. Én, mint a legnagyobb testvér, már elég fiatalon napszámba jártam. Amit ott kerestem pénzt, megtarthattam, abból cipőt, ruhát és táskákat vettem – árulta el Marika néni. – A termelőszövetkezetben baromfigondozó voltam.

Nem csak a legidősebb testvér volt a családban, hanem az egyetlen lány is: négyen voltak, azonban Márton, a legfiatalabb öccse elhunyt. István és József a köszöntésre is eljöttek feleségeikkel. Az idős asszony öreglánynak jellemzi magát. Mint elmondta, 22 éves korában egy olyan betegsége lett, amely miatt nem szeretett eljárni sehová, elzárkózott mindenki elől. Azonban, testvéreinek gyermekei és szomszédasszonyai sokat járnak hozzá.

dsc_1827

– Nehezen telnek a mai napok, mert a lábaim nagyon fájnak, így nehéz menni. De nagyon jó testvérem és szomszédjaim vannak. Lajtos Rozika, a szomszédasszonyom 2 éve minden reggel átjön hozzám, amióta kijöttem a kórházból – árulta el az ünnepelt.

Marika néni napjai az újságolvasással telik, illetve 10 tyúkja is van, melyeknek kitakarítja a helyét. Hétköznap főznie sem kell, csak hétvégente áll a tűzhely mellé. Kedvencei a levelesek és a finom pörkölt. Emellett szívesen süt, a születésnapjára is készített diós süteményt.

dsc_1819

– A hosszú élet titkát nem tudnám megmondani. Talán a munka. Soha sem telt el úgy nap, hogy ne csináltam volna valamit. Kislányként még fél napszámba is elmentem dolgozni, hogy gyűjtessem a pénzt – mondta az idős asszony.

Marika nénit az apátfalvi önkormányzat is köszöntötte. Szekeres Ferenc polgármester és Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester az oklevél mellett egy nagy csokor virággal és ajándékkosárral érkezett, illetve Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevelét is átnyújtották az ünnepeltnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.