Belföld Hírek

A betelepítés csökkentené a segélyeket

A betelepítés azzal fog járni, hogy a magyar adófizetőknek kell állniuk ennek az anyagi terhét, azaz csökkenni fog a segélyek összege – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. Persze más kérdésekről is szó esett. MTI Fotó: Soós Lajos

MH összeállítás

A péntek pozsonyi uniós csúcson a legfontosabb feladat Bulgária megsegítése lesz, mivel a bolgárok védik az unió egyik külső határát. A bolgár-török határnál dől el Európa jövője – mondta Lázár János a mai kormányinfón. Hozzátette, hogy tárgyalnak majd a közös európai hadseregről, ugyanis közös védelmi eszközt kell kiépítenie Európának, hogy növekedjék a globális súlya. A V4 egységesen fog kiállni az európai költségvetési szigor mellett.

Korrekt megállapodást kell kötni Nagy-Britanniával, így az ott lévő magyar munkavállalók érdekeit kell képviselni – mondta Lázár. Az európai intézményrendszerről is lesz egy vita, így a V4-ek azt az álláspontot képviselik majd, hogy csökkenjen a jelenleg a hatáskörén túlnyúló Európai Bizottság szerepe. Az EB nem folytathat olyan önálló politikát, ami ellentétes a tagállami érdekekkel.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy ma egy éves a műszaki határzár, mely meghozta az élőerős őrzéssel együtt az eredményt. Közölte, tovább erősítik a határvédelmet, jelenleg is folyik a toborzás.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a következő hetek legfontosabb ügye az október 2-i népszavazás. – Mindenkitől azt kérjük, hogy vegyen részt a referendumon, és voksoljon nemmel – mondta. Hozzátette: kiemelt nemzeti ügyről van szó, és nem pártpolitikai kérdésről. Lázár János szerint minden településen arról kell dönteni, akarnak-e muszlim bevándorlókat. Ha a magyar kormány nem tudja megvédeni az álláspontját, akkor könnyen lehet, hogy iszlám vallású embereket visznek majd az egyes településekre – figyelmeztetett. A betelepítés esetében a betelepítés azzal fog járni, hogy a magyar adófizetőknek kell állniuk anyagilag ennek a terhét, azaz csökkenni fog a segélyek összege.

Elárulta, hogy tiszteletben tartja azokat a véleményeket és országokat, ahol úgy döntöttek, hogy szükséges a bevándorlás. Felidézte, hogy Angela Merkel korábban arról beszélt, hogy nem helyes, hogy egyes országok nem akarnak muszlimokat befogadni.

A következő öt évben 2500 milliárd forintból épülnek új utakat. Minden autópályát kivezetnek a határokig. 2018-ra nem csak elkezdik, hanem egy részét be is szeretnének fejezni az útépítési programnak – közölte.

30-40 törvény módosításával jelentősen megkönnyítik majd az elektronikus ügyintézést. Lázár János közölte, az uniós átlagához képest jobban nő a hazai gazdaság. 2010 óta 660 ezerrel nőtt a munkahelyek száma, öt százalék alatti a munkanélküliségi ráta. Folyamatosan nő a kiskereskedelem és a belföldi turizmus is. Mindez azt jelenti, hogy több pénz van az embereknél.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.