Galéria Makó színes

A traktor volt a sláger a Kiskertész napon

Már hagyománynak mondható a Galamb József Szakképző Iskola életében, hogy Kiskertész napot rendeznek a Hagymafesztivál egyik napján. A gyerekek idén is kipróbálhatták a traktorokat, megnézhették, hogyan készül a lekvár, illetve nyuszival és baromfiakkal is találkoztak.

Gajáta Fanni – Makó

Folyamatosan mentek és jöttek az érdeklődők a Galamb József Szakképző Iskola nyílt napjára, amelyet az intézmény tankertjében rendezték meg. Közel 100-120 vendég választotta délelőtt a Kiskertész napot.

A szőlőpréselést is kipróbálhatták a kicsik.
A szőlőpréselést is kipróbálhatták a kicsik.

– Idén is volt traktorozás, lekvár főzés, gabonasütemények kóstolója, illetve különböző lisztekből készült kenyerek sütése – ismertette a programot Horváth Zoltán igazgató. – Nagy örömünkre szolgál, hogy családostól jöttek az érdeklődők, több gyerekkel apukák és anyukák.

Sokan visszatérő vendégeknek számítanak a nyílt napon. Így van ezzel Szabó István és fiai, akikkel minden galambos rendezvényre ellátogatnak. Már tavaly is kint voltak a Kiskertész napon, s akkor is nagyon jól érezték magukat.

Bence a traktoron.
Bence a traktoron.

– Úgy döntöttünk, hogy ma is csinálunk egy családi napot – mondta István, aki elárulta, hogy Makó-Rákoson élnek, így nem áll tőlük messze a mezőgazdaság. – Attila, a nagyfiam most kezdte az iskolát, mint kertész. A kisebbik, Bence nagyon éli és tetszik is neki ez a nap.

Galéria:

navigate_before
navigate_next

Az édesapa szerint a nyílt nap sokban befolyásolta idősebbik fiát abban, hogy a Galamb József Szakképző Iskolát választotta az általános iskola után. A kisebbik trónörököst egyelőre a járművek kötik le, bármilyen traktor, teherautó nagyon érdekli őt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.