Makó Térség

A legszebb kerteket is jutalmazták – galériával

A makói Hagymafesztivál ma is változatos programokkal várta a látogatókat a főtéren és a Deák Ferenc utcában. A legszebb konyhakertek művelőinek is átadták a díjakat.

Albert Barbara – Makó

Az érdeklődők délelőtt aikido konferencián vehettek részt, illetve megismerkedhettek Csongrád megye értékeivel. A gyerekek különféle játékok közül választhattak, illetve kézműves foglalkozás várta őket. A látogatók a szorobánnal egyaránt megismerkedhettek Vajda József révén, valamint veterán jármű kiállítást tekinthettek meg.

dsc01837

Természetesen a Hagymafesztivál programjából a véradás sem hiányozhatott. A Galamb József Szakképző Iskola diákjai számos rendezvényen népszerűsítik a mezőgazdaságot. A legszebb konyhakerteket délelőtt díjazták.

dsc01871

– Hagyománynak számít, hogy iskolánk meghirdette “A legszebb konyhakertek” című országos versenyt. Nagyon örülünk, hogy idén is sokan jelentkeztek. Városunkból évek óta több intézmény vesz részt ezen, ami azt jelzi, hogy a makóiak szeretnek kerteket művelni, s ez mindenki részéről elismerést és tiszteletet vált ki. A 16 nevező közül vannak, akik már hosszú évek óta jelentkeznek és bíztatok mindenkit, hogy folytassák jövőre is – mondta a díjátadón Horváth Zoltán, a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója.

dsc01880

A zene, tánc sem hiányozhatott a színpadról, hiszen délután például: a Forgatós TE, a Broadway Dance SE, a VargaBalett Táncműhely is bemutatkozott a közönségnek.

dsc01877

A legszebb konyhakertek díjazottjai:

Mini kategóriában

I. Szekeres Zsuzsanna

Normál kategóriában

I. Miklai István

II. Szekeres Zsuzsanna

III. Dékány Antal, Erdei Gábor, Horváth Józsefné és unokái

Zártkert – zöldséges kategóriában

I. Kurusa Mercédesz

II. Kurusa Jánosné, Kurusa Diána

Zártkert – vegyes kategóriában

I. Baróczi Imre

II. Szekeres Zsuzsanna

Közösségi kertek kategóriában

I. Makói Óvoda Kassai utcai Tagintézménye

„Sikeres első próbálkozás” balkon kategóriában

I. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Makói Csoportja

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.