A legszebb kerteket is jutalmazták – galériával
A makói Hagymafesztivál ma is változatos programokkal várta a látogatókat a főtéren és a Deák Ferenc utcában. A legszebb konyhakertek művelőinek is átadták a díjakat. Albert Barbara – Makó Az érdeklődők délelőtt aikido konferencián vehettek részt, illetve megismerkedhettek Csongrád megye értékeivel. A gyerekek különféle játékok közül választhattak, illetve kézműves foglalkozás várta őket. A látogatók a szorobánnal egyaránt megismerkedhettek Vajda József révén, valamint veterán jármű kiállítást tekinthettek meg. Természetesen a Hagymafesztivál…
Olimpikon is főzött a Hagymafesztiválon
A gasztronómia szerelmesei ma a Hagymás Ételek Főzőversenyén bizonyíthatták kulináris ügyességüket a Hagymafesztiválon. Ungvári Miklós cselgáncsozó kakast és csülköt főzött a barátaival. Albert Barbara – Makó A konyhaművészet kedvelői a Hagymás Ételek Főzőversenyén mutathatták meg jártasságukat az íz világok terén. Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok cselgáncsozó is részt vett a versenyen. A megmérettetésre 37 csapat nevezett. – Kurai László, makói barátom hívott meg a Hagymafesztiválra. Nagyon jó a…
Határvadászokat toboroztak a Hagymafesztiválon
Első alkalommal toboroztak határvadászokat a megyében a Hagymafesztivál idején, Makón. Minden érdeklődőnek teljes körű információval tudtak szolgálni Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. Gajáta Fanni – Makó – Az Országos Rendőr Főkapitányság pályázatot írt ki a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába járőrtárs beosztás betöltésében – tudtuk meg Reményik Andrea címzetes rendőr alezredestől. Mint elmondta, minden olyan 18. életévét betöltött magyar állampolgár jelentkezését várják, akik büntetlen előélettel, magyar belföldi lakhellyel, illetve érettségi…
15 éves lett a magyarcsanádi nyugdíjas klub
15 évvel ezelőtt alakult meg a Magyarcsanádi Nyugdíjas Klub, akik nélkül nem sülhetne több száz palacsinta a település gyereknapjain. A jubiláló csoport a környező települések klubjait hívták meg a születésnapi rendezvényre. Gajáta Fanni – Magyarcsanád Jelenleg 15-en vannak a Magyarcsanádi Nyugdíjas Klubban, ahol a legidősebb tag 80, míg a legfiatalabb 68 éves. Pénzes Ferencné a klub elnöke már a megalakulás óta. Mint ahogy elmondta, sokszor eljárnak a környező településekre, s…
„Van Hagymafesztivál, de nincs hagyma”
– Hiába a sok jó szándék, hiába a sok tanácskozás, hiába az ünnep, ha a hagymatermesztésnek nincs meg az az alapvető szerepe, hogy meg lehessen belőle élni – jelentette ki a Hagymafesztiválon tartott sajtótájékoztatóján Lázár János, aki közös munkacsoport felállítását kezdeményezte a makói önkormányzat, a makói gazdák és a szakminisztérium részvételével annak érdekében, hogy megvizsgálják, milyen megújulásra van szüksége a hagymának, hogy az versenyképes legyen a piacon. Korom András –…
A traktor volt a sláger a Kiskertész napon
Már hagyománynak mondható a Galamb József Szakképző Iskola életében, hogy Kiskertész napot rendeznek a Hagymafesztivál egyik napján. A gyerekek idén is kipróbálhatták a traktorokat, megnézhették, hogyan készül a lekvár, illetve nyuszival és baromfiakkal is találkoztak. Gajáta Fanni – Makó Folyamatosan mentek és jöttek az érdeklődők a Galamb József Szakképző Iskola nyílt napjára, amelyet az intézmény tankertjében rendezték meg. Közel 100-120 vendég választotta délelőtt a Kiskertész napot. – Idén is volt traktorozás, lekvár…
Vidám gyereknap Pitvaroson – galéria
Radó Tibor polgármester bevezetőét követően Lázár János nyitotta meg a pitvarosi gyermek-, és egészségnapot, valamint a kakasfőző versenyt. Korom András – Pitvaros – A mai nap három dologról szól, mely az ember életében a legfontosabb, első helyen a gyerekei, második helyen a család, harmadik helyen az egészség. Ha a gyerekek, a dolgaink és az egészség rendben vannak, nagy baj nem érhet bennünket. A következő hetekben és hónapokban azt szeretnénk elérni…
Étteremben és szállodában is a legjobbak között a Hercegasszony Birtok
A 10 legjobb szálloda és a 100 legjobb étterem között szerepel a Gault & Millau 2016-os étterem- és szállodaértékelő kalauzában a mezőtúri Hercegasszony Birtok és Iréne Bisztrója. Szigorú szakmai zsűri pontozott, akik inkognitóban tesztelték a szolgáltatásokat és a menüt. MH – Hercegasszony Birtok, Mezőtúr A Gault & Millau étterem- és szállodaértékelő kalauz szigorúbb kritériumok alapján, anonim, szakmai tesztelőkkel értékel. Ha ők összeállítanak egy listát, arra érdemes mindenkinek figyelni. A Hercegasszony…
Magyarország jövője a tét
A népszavazás lehetőség arra, hogy az emberek közvetlenül döntsenek a saját jövőjükről és befolyásolják az ország sorsát – mondta portálunknak adott interjújában Lázár János. A politikus szerint kérdéses, hogy képesek lennénk-e afrikai, vagy közel-keleti közösségek integrációjára, így a kötelező betelepítési kvóta hazánknak komoly gazdasági és társadalmi nehézségeket okozna. Makó országgyűlési képviselőjét, a Miniszterelnökséget vezető minisztert a román határ védelméről, Pálfi Zoltán plébános megszólalásáról és a térség fejlesztéséről is kérdeztük. (Fotó:…
Őrizetben a csoportos rablás gyanúsítottjai – videóval
A rendőrök néhány órán belül azonosítottak és elfogtak négy gyanúsítottat, akik kiraboltak egy férfi. MH-CSMRFK A gyanú szerint a sértett egy szegedi szórakozóhelyről indult haza tegnap hajnalban. A férfi miután eltévedt, egy utcán sétáló csoporttól kért útbaigazítást. A négy gyanúsított egy sötét utcába csalta az áldozatot, majd ott leütötték és elvették a készpénzét, mobiltelefonját és személyes iratait. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. httpss://www.youtube.com/watch?v=3SkQD5vcFl0…
Kovács Sándor kezdi a lakossági fórumokat
Ne üljön fel a piaci pletykáknak! Hallott valamit a szatyorrádióban? Itt az alkalom kérdezzen a képviselőktől szemtől-szembe. Kovács Sándor települési képviselő kezdi hétfőn a lakossági fórumsorozatot. MH- Makó Kovács Sándor hétfőn délután 5 órakor a Petőfi parkban (eső esetén a Kisagolyban), Kádár József kedden délután 5 órakor a Búza utcai bölcsőde udvarán, ha esik, a bölcsődében, Sánta Sándor szerdán délután 5 órakor a víztoronynál, ha esik a katolikus iskolában Gáspár…