Makó Sport színes Térség

Újabb klasszis igazolt a Makó FC-be

Bánóczki Dániel a felkészülési időszakban érkezett a makói csapatba és mindent megtesz, hogy bajnoki címet ünnepelhessen az idény végén.

Albert Barbara – Makó

Bánóczki Dániel 6 éves kora óta focizik, szerinte ez a sportág a legváltozatosabb csapatjáték. A középpályás a szegedi UTC-től érkezett, de előtte futballozott a Tisza Volánban, Kecskeméten, Németországban, sőt a Makó FC-ben is.

DSC01713

– Másfél évet játszottam Makón és nagyon jól éreztem magamat. Rendkívül szeretem a társaságot, szurkolókat, valamint a körülmények szintén ideálisak – árulta el a labdarúgó.

A fiatal tehetség elsősorban passzokkal segíti csapatát. Reméli, hogy még sokat fejlődik a szezon során.

DSC01751

– Úgy gondolom, hogy már elég jól beilleszkedtem. Sok makói ismerősöm van. A csapattal hihetetlenül szeretünk együtt edzeni és játszani – tette hozzá.

A Makó FC szeptember végén a Sárvár FC ellen lép pályára a Magyar Kupában. Az ifjú játékos bízik a csapat összetartásában és motiváltságában.

DSC01772

– Szerintem esélyesek vagyunk, de sajnos én nem játszhatok. Igyekszünk minél előrébb jutni és reméljük, hogy egyre több néző lesz kíváncsi ránk – mondta. Dani célja, hogy megnyerje csapatával a bajnokságot és minden tőle telhetőt megtesz a siker érdekében.

DSC01768

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.