Kék hírek

Trükkös tolvajokat fogtak

Két nőt hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök, akik egy idős férfihez lopási szándékkal mentek be úgy, hogy az egyik nő gázóra-leolvasónak, a másik hivatalnoknak adta ki magát.
MH-CSMRFK

Az idős sértett . szeptember 5-én 10 óra 30 perckor engedett be csongrádi lakásába egy nőt, aki a nyugdíjfolyósító intézet munkatársának adta ki magát. Ezt követően a férfihez érkezett egy másik nő is, aki azt állította, a ház villany- és gázóráját jött leolvasni. Amíg Sz. Györgyi az óraleolvasással a sértett figyelmét elterelte, a lakásban tartózkodó K. Erika pénzt próbált meg eltulajdonítani. A férfinak gyanússá vált a két személy viselkedése, ezért kiment az utcára, hogy segítséget kérjen és leintette az épp arra járőröző rendőröket. Az egyenruhások elszámoltatták a két nőt, majd előállították őket a rendőrkapitányságra.

A 30 éves K. Erikát és a 35 éves Sz. Györgyit gyanúsítottként hallgatták ki a csongrádi nyomozók. Ellenük lopás kísérlete miatt indult eljárás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.