Kék hírek

Táskát lopott egy autóból – Felismeri?

A temetőnél parkoló autó ablakát törte be a képen látható férfi, s a kocsiból kilopott bankkártyával pénzt akart felvenni. Felismeri ki ő?

MH-CSMRFK

A feltételezett elkövető  június 26-án 11 óra és 11 óra 30 perc között Szatymazon, a IV. körzetben lévő temető bejáratánál a sértett lezárt személyautójának ablakát betörte, majd abból egy táskát tulajdonított el, a benne lévő bankkártyával, személyes iratokkal és készpénzzel együtt.

A nyomozás megállapította, hogy az ismeretlen tettes a lopott bankkártyával készpénzt próbált meg felvenni a bűncselekmény elkövetésének napján egy balástyai bankautomatából. A férfit az ATM kamerája rögzítette.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.