Blog Szekeres Anna

Házasság? Igen!

Dupla igen a nagy napon. Boldog párok az esküvőn és a nászúton készült fotóikkal a közösségi oldalakon. Aztán, itt a mese vége vagy csak most kezdődik? Az utóbbiaknak szurkolunk.

Megdöbbentő statisztika, hogy ma Magyarországon a házasságok több mint fele válással végződik. Pedig, feltételezhető módon, annak megkötésekor a felek nagyrészt komolyan gondolják a „csak veled, mindig és örökké”-t, s nem csupán a szép ruha és a jó buli miatt vállalják be a procedúra nem elhanyagolható költségeit. Manapság már nem ütközik a legtöbb családban erkölcsi akadályba sem a hivatalos egybekelés előtti együttélés, sőt a közös gyermek vállalása sem. Ezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy tudjuk, kit és mit akarunk. Tehát nem érhetnek nagy meglepetések a mindennapokban, mint mondjuk nagyanyáinkat, vagy szüleinket, akiknél a szabadság ezen formái még jelentősen korlátozva voltak. Viszont, meglepetésre, az ő frigyeik mégis tartósabbnak bizonyultak. Mi lehet a gond? Most hamarabb dobjuk be a törülközőt, egyszer élünk alapon, vagy régen nem tolerálta ezt az öntudatot a társadalom és „szeretem, nem szeretem, ez van” típusú belenyugvással élték a párok a nem mindig fenékig tejfel életüket? Valószínűleg ez is-az is igaz lehet. Bár az én házasságom sem úgy alakult, ahogyan azt az elején megálmodtam, de meggyőződésem, ennél az intézménynél nem találtak fel még jobbat. Megfontolás, kompromisszum, remények, álmok vannak amögött, ha két ember úgy dönt, hogy összeköti az életét, és akkor is, ha minden nehézség mellett, végül együtt marad, vagy belátják, nem megy tovább.

Mindegy, mik a tények, én hiszek a házasságban. Hogy létezik olyan vállalt, esküvel kötött szövetség, ahol a felek egymást inspirálják, építik és mindent megtesznek azért, hogy hosszú évek múltán is csak a másikat akarják látni és úgy érzik, megéri és kell küzdeni. Amiben nincsenek kiskapuk, mellékvágányok. Igenis, léteznek olyan párok és olyan kapcsolatok, amelyek kiállják az idő próbáját.

De bízom az újrakezdésben is. Házasságon belül és azon túl is. Hogy mindig fel kell állni és távlatokat nyitni. És abban is, hogy ki kell mondani, be kell látni, ha vége van. Ha elfogyott a közös út és el kell engedni a másik kezét. Nincs két egyforma sors, ugyanolyan recept, ugyanaz a tanács. Magunkért vagyunk felelősek és csak ezen keresztül tudunk másokért is felelősséget vállalni. Szerintem ez az iránytű.

Amikor kislány voltam, arra voltam kíváncsi, létezik-e nagy ő és mindenkinek eljön-e egyszer az igazi. Bölcsen akkor azt mondták, nem biztos. Ez bármennyire igaz is, a hit, hogy én leszek az, mi leszünk azok, akiknek sikerül, ma is él bennem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.