Négy megyéből jöttek a makói lovasversenyre
Fesztivál Lovasversenyt szervezett a Makói Lovas Egyesület a hétvégén. A vasárnapi rendezvényre négy megyéből érkeztek versenyzők.  Gajáta Fanni – Makó Több mint 10 évvel ezelőtt rendezték meg az első lovasversenyt Makón, akkor a Hagymafesztivál kísérő rendezvényeként jelent meg. Azonban, az elmúlt években kinőtte magát a rendezvény: immáron kétnapossá bővült a verseny, így az első nap a díjugratásé a főszerep, míg a vasárnap a fogatversenyé. – Még soha nem volt annyi starterünk,…
Luxus tányéron: fine dining esküvői vacsora a Glorius Vigadóban
A Grand Hotel Glorius esküvői szolgáltatása egyre népszerűbb, a választható menü pedig akár egy olyan kulináris élmény is lehet, ami hazánkban nagyon kevés helyen található meg. A finom ételek művészete a fine dining étkezés. Major Zsuzsanna – Makó Minden egyes falatnak megvan a maga helye és szerepe a fine dining menüben. Művészi és finom. A tálalás önmagában is fantasztikus élmény, az ízek összhangja az akár hat-, vagy nyolcfogásos étkezésnél pedig…
Varázslatos volt a Bóbita est
Elbűvölte a közönséget ma délután a Bóbita est, melyen mintegy 120 néptáncos kis- és nagygyerek mutatta meg, hogy mit is tanult az elmúlt esztendőben. Makó Híradó Telt ház előtt mutatta e tudását ma délután a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ 6 néptánccsoportjának mintegy 120 tagja, A gyerekek, a Tücsök csoport picijeitől a legnagyobbakig élvezetes előadást, remek műsort adtak, a szülők, barátok és érdeklődők nagy-nagy tapsával kísérve. A Bóbita est megnyitójában…
Kanadai olvasója is van a Marosvidéknek
A Marosvidék folyóiratnak nem csak jubileumi kiadványa jelent meg, hanem ma kiállítás is nyílt az elmúlt 15 év legjobb pillanataival. A képeket a baráti társaság tagjai készítették, Makó és környékről, illetve a határon túlról. Gajáta Fanni – Makó Idén jelent meg a Marosvidék folyóirat azon száma, amely az elmúlt 15 évet foglalja össze. A kiadványt Mátó Erzsébet nyugalmazott könyvtárigazgató állította össze. – Körülbelül 1959-60-ban jelent meg az első Marosvidék, majd…
Ilyen tűz show-t még nem látott Makón!
Mutatjuk videón a Patai téri Nap leglátványosabb részét.  Major Zsuzsanna – Makó Tüzes karikák pörögtek, lángoló fáklyák lobogtak a makói Patai téren szombaton este. Városrész napot tartottak, aminek az a lényege, hogy a környékben élők együtt, jó hangulatban tölthetnek egy kis időt a helyi önkormányzat jóvoltából. Szórakoztató programokat szerveznek és persze ilyenkor minden az önfeledt kikapcsolódásról szól. Hadik György települési képviselők és Czirbus Gábor alpolgármester köszöntötték az embereket. Elmondták, mennyire…
Idős nőt fosztott ki a 16 éves makói
A Makói Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy 16 éves helybéli fiatallal szemben, aki egy idős nő táskáját vette el három héttel ezelőtt. Majd az az asszony irataival és gyógyszereivel kidobta egy ház ablakán. MH-CSMRFK A gyanúsított augusztus 8-án nem sokkal délután 3 óra után beszélgetni kezdett a Makón kerékpárját toló asszonnyal. A 16 éves fiatal felajánlotta segítségét, majd megragadta a nő biciklire felakasztott táskáját és elszaladt vele. Nem sokkal később állampolgári bejelentés…
Egy halott, egy életveszélyes sérült Apátfalvánál
Az autópályán akart megfordulni Apátfalva közelében tegnap este kocsijával egy középkorú férfi. Képünk illusztráció. MH-CSMRFK Tegnap este fél 10 körül Apátfalva közelében, az M43-ason egy Budapest felé tartó személyautó megpróbált visszafordulni, mikor egy szintén abba a főváros felé haladó autó odaért, és már nem tudta elkerülni az ütközést. Az első járművet vezető középkorú férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette, míg női utasát súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították el a mentők.…
Házasság? Igen!
Dupla igen a nagy napon. Boldog párok az esküvőn és a nászúton készült fotóikkal a közösségi oldalakon. Aztán, itt a mese vége vagy csak most kezdődik? Az utóbbiaknak szurkolunk. Megdöbbentő statisztika, hogy ma Magyarországon a házasságok több mint fele válással végződik. Pedig, feltételezhető módon, annak megkötésekor a felek nagyrészt komolyan gondolják a „csak veled, mindig és örökké”-t, s nem csupán a szép ruha és a jó buli miatt vállalják be…