Makó színes

Sör és szendvics járt a véradásért

Nosztalgia véradást tartottak a makói véradó állomáson csütörtök délelőtt. Mint a régi szép időkben, sör és szendvics járt a véradóknak ezen a napon.

Gajáta Fanni – Makó

Mint az elmúlt években, idén is nosztalgia véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt makói területi szervezete. Ezen a napon – a régi időkre emlékezve – sörrel és szendviccsel kedveskedtek azoknak, akik vért adományoztak. Vass Sándorné helyi területi vezető elmondta, minél több véradóra számítanak 8 és 13 óra között.

– Ez a véradás annyiban volt még más, hogy egyúttal elbúcsúztunk a véradó állomástól is, ugyanis hamarosan átköltözik az új épületbe – tette hozzá a vezető.

véradás

A véradásra sok többszörösvéradó is ellátogatott. A makói Szigetvári Erzsébet már 18 éves kora óta rendszeresen adományoz, amikor tud. Bár neki nem volt még szüksége vérre, de kisebbik fiának igen. Hozzátette, már ezért is segít másoknak, ugyanis egykor nekik is segített egy idegen.

– Akkoriban az első munkahelyemre kijöttek a véradó állomásról és ott jelentkeztem először. Ennek már több mint 20 éve – mondta Erzsébet. –  Édesanyám is véradó volt, azonban betöltötte a 70. életévét és így már nem adhat.

A Magyar Vöröskereszt makói munkatársai rendszeresen szerveznek véradásokat. Következőnek a makói Hagymafesztiválra települnek ki, ahol várják a véradókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.