Belföld Egyéb Külföld

Lehetetlen a muszlimok integrációja

Az iszlám országokból érkező migránsok integrációja gyakorlatilag lehetetlen az érkezők nagy száma és a kibocsátó országok erősen vallásos jellege miatt – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Maróth Miklós akadémikus.

MH összefoglaló

Az iszlám világ kulturális és vallási jellegzetességeit tudományos szinten jól ismerő orientalista szerint az európai kontinensen tavaly megjelent egy-másfél millió muszlim illegális bevándorló csak az előszele annak a migránsáradatnak, amely a térség elképesztő mértékű túlnépesedése miatt vár ránk.

Maróth Miklós szerint olyan arab országokból érkeznek a menekültek, akik a nyelvi korlátok és a műveltségbeli hiányok miatt nem képesek fölvenni a befogadó országok kultúráját. Nem is igen érdekli őket a befogadó közeg, tekintettel arra, hogy a muzulmán meggyőződésük azt súgja nekik: az ő vallásuk magasabb rendű, tehát ők vannak a vallási igazság birtokában, míg a keresztények meghamisítják Isten szavát. Bizonyos tekintetben vonzza őket Európa, mert szabadabb életet élhetnek, mint odahaza. Természetesen ezt a jogot a bevándorló férfiak maguknak tartják fenn, a velük együtt érkező családjuknak, elsősorban a nőknek, ezt nem adják meg.

02_marothi_MTI-780x530

Maróth Miklós akadémikus Fotó: MTI

Megvetik az „erkölcstelenségét” annak az európai kultúrának, amelyet élvezni akarnak. Ebből fakadóan azt látjuk, hogy – néhány példától eltekintve – nem akarnak integrálódni, szemben azokkal, akik kulturálisan is megállják a helyüket. Párhuzamos társadalmakat hoznak létre, és az iskolarendszerből is ők buknak ki elsősorban, mivel a kibocsátó országok olyan rétegeiből érkeznek, amelyek nem a legtehetségesebbek. Bizonyos országokban a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az iskolákból kibukott gyermekek 80 százalékát a bevándorló hátterű családok adják. Ennek következtében ezeknek a családoknak a következő generációja még kevésbé tud beilleszkedni, mint az első, amely konkrétan még valamilyen munkahely reményében jött be Európába.

Azok az emberek, akik a társadalmi frusztrációjuk miatt idegennek érzik magukat Európában, hajlamosabbak arra, hogy szélsőséges nézeteket valljanak. Tekintettel arra, hogy az iszlámban a vallás és nemzetiség igen szorosan összetartozik, kéz a kézben jár, ennek következtében az európai társdalom perifériáin élő emberek fölfedezik magukban az arabot vagy az afgánt, attól függően, hogy honnan jöttek, és ezzel együtt fölfedezik magukban a muszlimot is.A teljes interjú itt olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.