Blog Szekeres Anna

Magyar szív

Büszkeségről, örömről és a szívről, ami mindig magyarul dobban.

A nyári szünetben több, külföldön élő honfitársammal volt alkalmam beszélgetni. Ők a családjukkal, saját elhatározásukból döntöttek úgy, hogy szerencsét próbálnak, a nyomasztó hitelcsapda, az alacsony fizetés vagy a munkanélküliség elől menekülve, új és könnyebb élet reményében. Eltérően nyilatkoztak arról, hol képzelik el a jövőjüket és arról is, mennyire elégedettek a kinti létükkel. Ami számomra kiderült, hogy bárhol is, de magyarként élnek, a szülőföld szokásait, hagyományait őrzik, otthon az anyanyelvükön beszélgetnek a gyerekekkel is. Persze jött a kritika is, az összehasonlítás és az okosságok, mit és hogyan kellene másképp nekünk, de ami jó volt, hogy végül mindkét oldal tudott pro és kontra a képzeletbeli serpenyőbe tenni komoly érveket. Így tehát, meghallgattam a beszámolót a jó keresetekről, a másfajta életstílusról és a kirándulásokról, de nem hallgatták el az addig nem ismert problémákat, a beilleszkedés nehézségeit, a nyelvtudás hiányából adódó abszurd helyzeteket sem. És közben özönlöttek a kérdések a szülővárosról, a régi szomszédokról, az aktuális városi pletykákról és persze folyt a „kivel mivan”.

Meg hogy ott is nézték az EB-t és most itthon az olimpiát és természetesen igen, mindig a magyaroknak szurkolnak, amellett, hogy az „otthon” eredményeire csak odafigyeltek. Jó volt hallgatni, hogy ezek azért csak a „hazát cseréltek, szívet nem” szituációi. Az érzés, hogy döntés ide, elhatározás oda, legbelül azért a helyén van minden. S bár lehet, van, aki ez ellen tenni akarna, a természet, az ösztön törvényeit semmi nem írhatja felül. Helyén van ez így. Mert ugyan kapom az új recepteket, de rögtön az érdeklődést is, van-e még a házikolbászból és tud-e kapni a kamrából mákot, pirospaprikát és egyszer főzni akar kint majd egy jó töltött káposztát, gubát és hadd ámuljanak a külföldi szomszédok. Meg járnak a magyar közösség programjaira és a nagy eskü, hogy jönnek haza az ünnepekre.

Ők azért szerencsések, mert maguk határoztak, hogy ezt így akarják. Kevésbé jó csillagzat alatt született véreink sorsáról mások, a történelem és azok alakítói döntöttek. És lehet, hogy kimondott szavaikat, életüket nehezíthették, de ragaszkodásukat, lelküket nem alakíthatták, évtizedek múlva sem. Legutóbbi, elcsatolt területen való barangolásomkor, teljesen ismeretlenül, csak azért láttak vendégül, mert magyar vagyok és könnyes lett a szemem, amikor azt mondták, biztos nagyon boldog ember vagyok, hogy mindig használhatom az anyanyelvemet és mindenki így tehet a környezetemben. Olyan dolgok, amelyeket én természetesnek veszek és fel sem tűnik. Ugyanígy torokszorító látni irodalmi és történelmi nagyságaink emléktábláit, idegen nyelvű feliratok körében. De azért ilyenkor is megdobban az ember magyar szíve, hogy ez mekkora büszkeség is.

És így augusztus táját ott van Szent István, a piros-fehér-zöld, az új kenyér, az ország tortája, az olimpián a nagy nemzetek közt a mi kicsink elképesztő eredményei és közben mindig az érzés, hogy jó magyarnak lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.