Belföld Hírek

5,1 százalékra csökkent a munkanélküliség

A kormánynak nyomnia kell a munkahelyteremtést és a vállalkozások támogatását, de mégiscsak az az érdekünk, hogy a munkabér emelkedjenek – fejtette ki egy kérdésre Lázár János a mai kormányinfón. Ősszel Orbán Viktor miniszterelnök azzal bíz meg egy kormánytagot, hogy állítson össze kormányzati programot arról, mit tudnak kínálni az országnak 2018 és 2028 között. MTI Fotó: Bruzák Noémi

MH-MTI

A tárcavezető kiemelte: “nagy kérdések kezelése áll előttünk 2018 után”, hiszen például akkor zárul le egy uniós fejlesztési ciklus.
Ezért közép- és hosszú távú társadalmi programot akarnak hirdetni a 2018 utáni időszakra – közölte Lázár János.
A kormány életpályamodellt indítana a mentők számára a velük folytatott konzultációt követően. Az új program 6-8 ezer embert érintene és jelentősen erősítené a mentésbiztonságot. Elmondta azt is, hogy a stratégiai kabinet döntése alapján 6 milliárd forint jut tucatnyi kórház félbemaradt beruházásának befejezésére uniós forrásból.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy áttekintették az e-számla helyzetét, a fizetési lehetőséget a tervek szerint 2018. január 1-jével vezetnék be.

Lázár János közölte, a gazdasági növekedés a kormány által tervezett tartományban alakult a második negyedévben, pedig az EU-pénzek kifizetésének üteme csak a következő hónapokban pörög fel, vagyis a növekedés az uniós források nélkül is komoly teljesítménynek számít. Ugyancsak fontos eredményként emelte ki, hogy az Eurostat szerint a 2010-es 11,6-ról 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta és 4,4 millió ember fizet adót a munkája után. Ez a kedvező tendencia tartani fog a következő félévben is – mondta a miniszter.

Ha a választópolgárok nem állítják meg Brüsszelt, az EU előbb-utóbb betelepít Magyarországra olyanokat, akik “nem közülünk valók”, és nem kérdezik meg a véleményünket, erről szól az októberi népszavazás. Nagy hibának minősítette a részvétel ellen kampányolni, egy igazi demokratának ugyanis – mutatott rá – kötelessége a részvételre biztatni egy népszavazáson. Lázár János hangsúlyozta: Magyarország megállította a bevándorlást és Európának is nagy szívességet tett azzal, hogy betartotta a szabályokat.

Adósságcsökkentésre fordítaná a kormány azt a 270 milliárd forintot, amely állami földek értékesítéséből folyt be – közölte. Hozzátette: az összeg sorsáról jövő héten dönt a kormány, ugyanakkor a kormánykabinetek azt javasolják, hogy “a szocialisták által felhalmozott nemzeti adósság” finanszírozására költsék azt. Megerősítette, hogy a kormány szeptemberben törvényben zárja le a földárveréseket, amelyek során a meghirdetett 280 ezer hektárból 206 ezer kelt el. Mintegy 30 ezer vevő volt, akik közül 20 ezren 3 hektár alatti területet vásároltak.
A kormány belső vizsgálatában világos választ vár arra, hogy az uniós pályázati kiírásoknál lehetett-e érdemben befolyásolni a döntéshozókat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János közölte: nem kétli, hogy Mengyi Roland mentelmi jogát felfüggesztik, ugyanis a fideszes parlamenti képviselő maga is kezdeményezi azt. Felidézte, hogy a miniszterelnök vizsgálatot rendelt el az ügyben, miután közpénz áll a vélelmezett bűncselekmény középpontjában. Jelezte ugyanakkor, hogy a szóban forgó pályázatot visszavonták, abban nem hirdettek nyertest.

Lázár János elmondta: egyáltalán nem örül a történteknek, hat év kormányzás után ez az első eset, hogy közvádas ügyben javasolja az ügyészség mentelmi jog felfüggesztését. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a helyzet tisztázása pedig mindenkinek érdeke.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.