Kék hírek

Zsarolókat fogtak a zsaruk

Zsarolás és kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a nyomozók két helybeli férfi. Öten zsaroltak meg egy hatodikat.
MH-CSMRFK

A rendőrség gyanúja szerint  augusztus 9-én 19 óra 30 perc körül öt férfi megjelent a sértett munkahelyén, ahol életveszélyesen megfenyegették és arra kényszerítették, hogy valótlan információkat mondjon videóra.

Másnap M. Attila három bűntársával ismét megkereste a sértettet. M. Attila A. Arnold közreműködésével elvette a sértett telefonját és azzal zsarolta meg, hogy azt összetöri és a sértettet is bántalmazza, ha nem kap 50.000 forintot. A sértett a fenyegetés hatására 20 eze forint készpénzt és egy karórát adott át a gyanúsítottnak.

20161308193450

A sértett augusztus 11-én tett bejelentést a rendőrségen. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály közreműködésével elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki M. Attilát és A. Arnoldot. M. Attilát akkor fogták el a rendőrök, amikor arra várt, hogy a sértett további zsarolási pénzt adjon át neki.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság M. Attilát és A. Arnoldot őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Két bűntársuk szabadlábon védekezik, míg a bűncselekmény ötödik részvevőjét még keresik a rendőrök.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró pénteken elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.