Erősített az Apátfalva SC
Az Apátfalva SC új vezetőedzője Koczkás Zoltán lett. A csapatba 10 új játékos érkezett és 9 labdarúgó távozott a klubtól.  Albert Barbara – Apátfalva A csapat július 12-én kezdte meg a felkészülést, heti két edzés, illetve egy-két felkészülési meccs szerepel a programban. Nagy változások történtek a kereten belül, hiszen 10 focista érkezett és 9 távozott. – Három éves ciklust határoztunk meg. Az első évben a tapasztalatszerzés a legfontosabb és igyekszünk…
Zárult a Pótnagyik tábora
Utolsó napjához érkezett a makói Pótnagymamák által szervezett nyári tábor, amelyen a rászoruló gyerekek vehettek részt. Négy héten keresztül más általános iskolások táboroztak. Az utolsó héten a SZIGNUM diákjai mellett a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézmény tanulói vettek részt. Gajáta Fanni – Makó Bármely Pótnagyit kérdeztük, szinte mindegyikük azt mondta, hogy gyorsan elrepült a négy hét. Ahogy ők fogalmaztak, nap végén egy hideg-meleg ruhás borogatás a…
3,5 milliós cigifogás: nem tudta mit rejt a kocsija – videóval
Mintegy 2700 doboz adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a rendőrség munkatársaival közösen megy magyar rendszámú gépjárműben. A dohányterméket lefoglalták, az ügyben költségvetési csalás miatt indítottak büntetőeljárást. MH-NAV A pénzügyőrök, a rendőrség munkatársaival közösen egy magyar rendszámú Renault Master típusú személygépjárművet ellenőriztek a röszkei határkirendeltségen. Az autót vezető magyar férfi és szintén magyar utasai úgy nyilatkoztak, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal. A pénzügyőrök a…
Kriszta kijutott a hegyifutó világbajnokságra
Panyor Krisztina korcsoportjában első, az abszolút versenyben pedig negyedik helyezett lett a VIII. Nyílt Hegyifutó Magyar Bajnokságon. A magyar válogatott tagjaként ő is képviselheti hazánkat a szeptemberi Bulgária Saperawa Banya hegyifutó világbajnokságon.  Albert Barbara – Makó Panyor Krisztina egy válogató versenynek, a VIII. Nyílt Hegyifutó Magyar Bajnokságon elért eredményének köszönhetően jutott ki a hegyifutó világbajnokságra. – A Mátrában rendezték a megmérettetést, 10.7 kilométeres távot kellett teljesítenem 870 méteres szintkülönbséggel. A…