színes Térség

Ember nagyságú gombolyag készült Nagylakon

Magyarországon is ritkának számít az a kenderfeldolgozást bemutató tárlat, amely a nagylaki falunapokon tekintető majd meg. A kiállításra egy óriásgombolyag is készült és a művelődési házban várja az érdeklődőket.

Gajáta Fanni – Nagylak

Gyarmati András Nagylak polgármestere 14 évvel ezelőtt gondolta ki azt a turisztikai attrakciót, amelyet a falunapokon adnak át. Ez nem más, mint egy Óriásgombolyag Múzeum.

– Ezzel kapcsolatban már háromszor nyújtottam be pályázatot, de mindig elutasították. Könnyűipari szakemberként szívem vágya volt ez – mondta a polgármester. – Aztán jött az 50 millió forintos pályázati pénz a művelődési ház felújítására, azonban már nem kellett ennyit rákölteni. Újból a testülethez fordultam, hogy szívem vágya megvalósulhasson. A grémium mellém állt, elkülönítette rá a pénzt és megcsinálhattam.

SAM_0816

A szakmatörténeti gyűjtemény kuriózuma, hogy a kiállítása nevét, az óriásgombolyagot meg is formálták. A nagylaki, polírozott kenderzsineg-gombolyagot ember-nagyságúra készítették el. A béléstestet Dunántúlon öntötték ki négy részben.

– Öten, három napon át gombolyítottuk ezt a – számomra – kis csodát – árulta el a polgármester. – A gombolyag 180 centi magas, 135 centi átmérőjű. 80 kilogrammnyi kötelet használtunk fel, illetve 27, 3 kilométer fonalból készült.

A polgármester akár még tárlatvezetést is szívesen levezet, mert a látványkép mögött a kenderszakma is ott van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.