Makóiak a ring legjobbjai
Bába Zsolt és Körömi Ábel aranyérmet szerzett a Tisza-parti Pofonpartin. Az ökölvívó versenyen hét makói lépett ringbe. Albert Barbara – Szeged A szegedi Boxvilág SE első alkalommal rendezte meg a megmérettetést az Újszegedi Partfürdő Kemping és Szabadstrandon. 12 egyesület utánpótlás és felnőtt versenyzői női és férfi kategóriákban mérték össze erejüket, 22 pár mérkőzését láthattak az érdeklődők. Kis Ferenc öt versenyzőt készített fel, közülük két ökölvívó első lett. Földesi Csaba edző…
Komputerrel is alkotnak a makói művésztelepen
Már makói barátokra is szert tettek a művészek, akik otthonuknak érzik a várost. Korom András – Makó Hétfő óta immár a kilencedik alkalommal vendégeskednek a városban a Karsai Ildikó grafikusművész vezette Natura Marosmenti Művésztelep alkotói. Az idei téma a „Sziget”, mely a Shakespeare-évhez kapcsolódik. A hazai és határon túl élő művészek hétfőtől egészen augusztus 20-ig a Szent Gellért Kollégiumban, a művésztelep állandó telephelyén készülnek a tábort záró tárlatra. – Az…
Kupameccsel kezd a Makó FC
A Makó FC szerdán a Foliaplast-Bordány SK otthonában lép pályára a Magyar Kupában. Albert Barbara – Makó A csapat már július elején megkezdte a felkészülést a 2016/2017-es idényre. A keret jelentősen megváltozott, hiszen nyolc játékos távozott és hat érkezett. A fiúk az első edző meccsen 3-1-re győztek a Tótkomlós ellen majd a hazai u-19-es utánpótlás csapattal mérték össze erejüket. A makói focisták Mezőhegyesen 3-3-as, Pécskán pedig 1-1-es döntetlent játszottak. Ha…
Épületbontás elől költözik a makói könyvtár
Ez már a Deák Ferenc utcai épület bontásának, majd a Makovecz-féle kétszintes könyvtár felépítésének egyik fontos előkészülete. A gyerekkönyvtár is kiköltözik a régi városházáról. Korom András – Makó Augusztus 22-én átmeneti időre bezár a makói József Attila Városi Könyvtár, ugyanis annak  jelenlegi, Deák Ferenc utcai  épületét  teljesen lebontják. Ennek a helyére készül el a Makovecz Imre által megálmodott, mintegy egy 1600 négyzetméter alapterületű,  kétszintes    bibliotéka, a kormány által a Makovecz-programon…
Kis könyvtár, nagy öröm Kiszomboron
Nagy az öröm Kiszomboron, mivel a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával megvalósulhat a régóta várt könyvtárfelújítás utolsó fázisa. (Archív fotónkon: a felújítás után Lázár János is meglátogatta a bibliotékát.) MH- Kiszombor 2015. szeptember 18-án adták át ugyanis a gyönyörűen átalakított épületet, mely azóta is több változatos kulturális eseménynek adott otthont. A berendezések cseréje akkor sajnos nem valósulhatott meg. Idén azonban a település által beadott pályázat sikeresen elnyerte a támogatottságot. A…
Pénztárcát lopott – felismeri?
Pénztárcát lopott, majd az abban lévő bankkártyával fizetett a vakmerő tolvaj. A rendőrség keresi. MH-CSMRFK A feltételezett elkövető  május 27-én 11 óra után Szegeden, az Oroszlán utcában található irodából eltulajdonította a sértett pénztárcáját. A tettes nem sokkal a bűncselekmény után Szegeden, a Kelemen utcában egy üzletben a lopott bankkártyával fizetett. A kártyahasználatról a bolt biztonsági kamerája felvételt készített. A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható nőt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik,…
91 óra alatt újultak meg a katonasírok
A Sarkadi család nem csak megszépítette az újvárosi református temetőben lévő katonasírokat, hanem azokat örökbe is fogadták: mindennap kijárnak gondozni a virágokat és a sírokat. Gajáta Fanni – Makó Mint ahogy már korábban is írtuk, egy makói család által szépülnek meg az újvárosi református temetőben található katonasírok. A munkával 91 óra alatt végeztek – Mindennel, amit vállaltunk készen is lettünk: minden sírkő újra lett festve, a bokrokat megmetszettük és teljes gyomirtást…