Hírek színes Térség

Háborúba szökött a 9 éves igási fiú

Apja után szökött a világháborúba egy 9 éves igási fiú, elevenítette fel a korabeli történetet a szülőfaluja történetének kutatásával foglalkozó  Horváth Mihály.

Báthory Anikó – Földeák

– Az elmúlt hónapokban az Altschul hajóorvos nyomozás mellett a régebbi, megjelent írásaimat bővítettem. Folyamatosan gyűjtöm az anyagokat, így az elmúlt években rengeteg új adatot, eseményt felhalmoztam – meséli Horváth Mihály, aki közel 20 éve dolgozik a szegedi Somogyi-könyvtárban. A régi Földeák a korabeli sajtóban 1853-1945 című bibliográfiája 2012-ben jelent meg, és szerkesztőként működött közre Kajszi Olga 1940-ben megírt Földeák község leírása című gépiratának megjelentetésében.

Jelenleg körülbelül 2400 olyan cikk van a gyűjteményében, amely Földeákkal foglalkozik 1853-tól napjainkig. A munkát a szegedi bibliotéka gazdag folyóirat-archívuma tette lehetővé. A földeáki katonákról szóló anyagokkal az a célja, hogy a leszármazottak információt kaphassanak a háborúban elesett felmenőikről. Minden új információt is ezért oszt meg a falubeliekkel, hogy megtudják, mik történtek az őseikkel.

Horváth Mihályok

Az egyik nagyon érdekes cikk a szegedi könyvtár munkatársának gyűjtéséből egy igási fiúról szól, aki apja után szökött a háborúba. A Marosvidék című lap egyik 1927-ben megjelent számában közli a kilenc évvel korábbi esetet. Molnár János tanyás és Szücs Erzsébet fiát, az akkor kilencéves Pált, annyira izgatta a háború, hogy elszökött otthonról. Néhány napig a makói állomáson levelezőlapokat árult az átutazó katonáknak. Szánalmat akart ébreszteni bennük, ezért azt hazudta, hogy édesanyja meghalt, az édesapját pedig elvitték a háborúba. Egy katona megsajnálta és magával vitte. Így lett a senki fiából a katonák fia. Megjárta a galíciai harctereket, megfordult Przemyslben, ahol 1917 februárjában találkozott az édesapjával. Egy srapnellszilánk (apró golyókkal töltött ércköpenyeges lövedék) azonban három hónappal később leszakította a bal lábát, a fiú és az édesapja is súlyos sérülésekkel kerültek olasz hadifogságba. A fogolytáborban apa és fiú útjai elváltak egymástól. A cikkben maga Molnár Pál meséli el, hogy ezek voltak élete legszörnyűbb napjai, mert bár nem éhezett, hiányzott neki a „szabad mozgás, a vígnóta, a halálos veszedelem tudata és a fáradtság utáni pihenés”. A háború után egy olasz tanárnál dolgozott, becsületessége és tisztessége miatt megtanítottak a szabómesterségre. Az addigra már 22 éves Molnár Pált gyötörte a honvágy, ám a tanár nem akarta, hogy hazautazzon Magyarországra, így pénzt sosem adott neki, de ruhával és étellel bőven ellátta. A fiatalember azonban 1926. október 12-én elszökött és étlen-szomjan, pénz nélkül nekivágott az útnak. Végül május 12-én ért haza. Mivel nem volt pénze jegyre, az út egy részét gyalog, mankóval tette meg. Alkalmi munkákat vállalt, hogy ehessen, valamint jegyet váltson a vasútra. Amíg futotta a pénze, vonattal utazott, aztán tovább gyalogolt. Pestről államköltségen jött Makóra, majd Igásra. A cikk utolsó mondatában arról számol be, hogy Molnár Pál jókedvű és nagy tervei vannak, mintha az a 13 év csak egy rossz álom lett volna.

Horváth Mihály a megjelent műveit bővített formában kötetben is szeretné megjelentetni, valamint több témán dolgozik jelenleg is. A cikkalapú történetírással egy árnyalt, részletgazdag korképet ad az olvasóknak, valamint emléket állít a helybeli és környéki embereknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.