Makó

3 millióból újul meg a múzeum apátfalvi háza

3 millió forintot nyert a makói József Attila Városi Múzeum Kubinyi Ágoston Program pályázatán. A pénzből az udvaron lévő apátfalvi ház tetőszerkezete és a külseje szépülhet meg.

Gajáta Fanni – Makó

3 millió forintot nyert a József Attila Városi Múzeum a Muzeális intézmények szakmai támogatása című pályázaton. Az összegből a romos állapotban lévő apátfalvi házat újítják fel. Az épület nagyon sokáig kiállító teremként funkcionált, azonban jelenleg raktárként használják.

– Évek óta nagyon rossz állapotban van, a tetőszerkezete és a fa részei elkorhadtak, bevizesedett, a cserepek eltörtek.  Mivel ezzel az épülettel találkoznak először az emberek, ha kilépnek az udvarra, szeretnénk, ha ez egy szép és mutatós épület lenne kívülről – fogalmazott Szikszai Zsuzsanna, az intézmény vezetője. – Esetleg saját forrásból az elektronikai hálózatot is lehetne korszerűsíteni.

A nyert összeg a belső felújítás nem elegendő, azonban a továbbiakban a tervek között szerepel annak a megújulása is. Az intézményvezető elmondta: céljuk az, hogy foglalkoztató termet alakítsanak ki.

– A munka körülbelül szeptemberben kezdődhet el, az ősz folyamán a tető és a vakolás kész is lehet – tette hozzá az igazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.