Hírek Makó színes

Fogdában is voltak a JUGYU kilencedikesei

Júniusban, még a nyári szünet előtt  látogattak el a Makói Járásbíróságra a makói Juhász Gyula Gimnázium és Szakközépiskola 9. osztályos diákjai.

MH

A Makói Járásbíróság és a Makói Járási Ügyészség közös előadásokkal készült a diákok érkezésére: dr. Lakatos Lajos Sándor bíró, dr. Horváth-Kovács Ditta ügyész, és dr. Rácz Gyöngyvér bírósági titkár a büntetőeljárás főbb szabályairól, a bírói és az ügyészi hivatás rejtelmeiről, a fiatalkorúakat érintő legjellemzőbb bűncselekményekről, valamint a polgári eljárások és a végrehajtási eljárás menetéről beszéltek az érdeklődő tanulóknak.

Az előadásokat követően a diákok épületséta keretében tekintették meg a Makói Járásbíróság épületét és a korábban fogdaként üzemelő pincét, amelyek történetéről egy rövid összefoglalót is meghallgathattak. – közölte ma a Szegedi Törvényszék.

+++

A megyei börtön a régi börtön helyén, a mai városi bíróság épülete mögött, a megyeház telkén épült, a homlokzaton föltüntetett számjegyek tanúsága szerint 1817-ben. Szirbik Miklós 1835-ben megjegyezte: „van az udvarban, a keleti oldalon emeletes tömlötz, 60 rabok számára, de szükség esetén többnek is helyt ad”. A 24 m hosszú, kétszintes, klasszicista épület bejárata a homlokzat közepén volt, így a földszinti tengelyképlete 2+K+2. A járásbíróság építésekor, 1896-ban a bejáratot áthelyezték az épület keleti végére. A régi ajtó helyére rácsos ablak került, de fölötte továbbra is megmaradt a klasszikus fonadékkal körülvett MDCCCXVII évszám. A földszinten öt fekvő, az emeleten öt álló téglalap alakú ablak volt; az alsók lényegesen kisebbek… A fogháznak hajdan volt pincebörtöne is, melynek téglafala még az 1960-as években is látható volt. Ugyancsak megmaradtak a cellák falaiba erősített vaskarikák is, melyekhez nehezebb vagy fegyelmi büntetéssel sújtott rabokat kötöttek. 1962-ben átalakították lakásnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.