Hírek Makó

Balázs József a tankerületi központ új vezetője

Balázs József, a vásárhelyi tankerület eddig vezetője irányítja ezentúl a makói tankerületet is, mint a vásárhelyi tankerületi központ vezetője. Kinevezését ma vette át Balog Zoltán minisztertől.

MH

Az új tankerületi központok létrehozásának következménykeként egyébként ezentúl ő a vezetője a makói és a vásárhelyi mellett a csongrádi, a szentesi tankerületeknek is.

Balázs József az interneten fellelhető önéletrajza szerint a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, majd idegenvezetőként és valutaügyintézőként dolgozott. 1998 szerzett német középiskolai nyelvtanári diplomát a szegedi egyetemen, 2000-ben ugyanitt germanisztikát végzett. 2004-ben a pilisborosjenői Közoktatásfejlesztési  és Pedagógus-továbbképzési Kht-nél serzett közép- és emeltszintű vizsgáztató és multiplikátor végzettséget, majd 2006-ben tett közoktatásvezetői szakvizsgát a Szegedi Tudományegyetemen.

1998 és 2007 között a vásárhelyi Német László Gimnáziumban volt német nyelv és irodalom szakos tanár,majd 2007 – 2010 között igazgatóhelyettes. 2001 – megbízott egyetemi oktató, Fernuniversität Hagenben.

2010. július 1-től volt oktatási csoportvezető, a vásárhelyi polgármesteri hivatal jogi irodájában. A KLIK megalakulása óta vezette a vásárhelyi tankerületet.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.