Belföld Hírek

Háromezren haltak meg a szegedi Csillagban

A Szegedi Fegyház és Börtön történetével kapcsolatos kutatások egy, az intézet múltjának a közvélemény előtt még nem ismert időszakára bukkantak: kiderült, hogy a Vörös Hadsereg 1944. szeptember és 1945. május között katonai hadifogolytábort tartott fenn az épületben.

A táborban a szegényes élelmezés, a rossz higiénés viszonyok, az embertelen körülmények és a rossz bánásmód miatt több mint háromezer hadifogoly vesztette életét, míg az intézet falain belül az őrzött hadifoglyok száma meghaladta a tizenkétezer főt. A hadifogolytábornak még nincs emlékhelye Szegeden. Az intézmény most konferenciával készül megemlékezni az áldozatokról – ennek kapcsán túlélők felkutatásában és tárgyi emlékek felajánlásában kérik a lakosság segítségét.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Szegedi Fegyház és Börtön – a Csongrád Megyei Kormányhivatallal, a Csongrád Megyei Levéltárral, valamint a Szeged-Csanádi Megyéspüspökség együttműködve – a szovjet hadifogolytáborral foglalkozó emlékkonferenciát készít elő, mely egyúttal a tábor fennállásának időszakában ártatlanul fogvatartott sorstársak, illetve elhunyt áldozatok emléke előtti tiszteletadásra is szolgálna. A rendezvényre várhatóan idén őszén kerül sor, a Szegedi Fegyház és Börtön I. objektumában.

A hadifogolytábor történetének, a korszak hiteles bemutatásának érdekében a szervezők kérik azokat a túlélőket, hozzátartozóikat, vagy az ügyet egyébként segíteni szándékozókat, hogy a birtokukban lévő tárgyi, okirati vagy fénykép emlékeket bocsássák a megemlékezők rendelkezésre. A felajánlásokat a Szegedi Fegyház és Börtön címére kell eljuttatni: 6724 Szeged, Mars tér 13., vagy postafiók: 6701 Szeged, Pf.: 458.

Az eljuttatott emlékeket a kiállítást követően kérés esetén a szervezők visszaküldik, illetve azokat a későbbiekben a témakörrel foglalkozó állandó kiállításon mutatják be.

One Response

  1. Végre ennyi év után valaki erre is gondol.Gratulálok az ötlet gazdának

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.