Blog Szekeres Anna

Nem jön álom a szememre

Pedig szeretnék aludni. Sőt tudnék is, ha hagynának. De itt most nem valami erotikus következik, hanem maga az éber valóság. Mert odakint a buli megy, az alattam lakónál pedig a fusizós lakásfelújítás. Bennem pedig az ideg, hetek óta.

Lehet mondani, rossz helyen lakom. Pedig, a „csendes, nyugodt, zöldövezeti rész” típusú lakáshirdetések mintapéldánya az enyém. A gondot nem az eleve itt élők okozzák (nyilván, mert ők is szenvedő alanyai a történéseknek). Sokkal inkább azok, akik a környéket szórakozó negyedként használják (mert ugye ők inkább a pihentető alvás hívei – de inkább nappal). És ide csatlakozhatnak a vasárnap délutánonként és este fúró-faragó munkások is, akik bizonyára a való világban nem társasházban laknak, így jóhiszeműen hozzáállva, nem is sejthetik, hogy minden mozdulatnál úgy érzem, a fejemet ütik.

Nem arról van szó, hogy régen voltam fiatal. Bár az én szórakozási szokásaimhoz sosem tartozott hozzá a kukaborogatás, a velőtrázó sikítgatás a tömbök között, hogy egyéb hangokról ne beszéljünk. Nyilván érthető, hisz mindenkinek vannak szükségletei, de az már kevésbé, hogy azokat miért mások ablakai előtt kell kielégíteni. És szinte ebben már a legelviselhetőbb a van kivel, de nincs hol szituációja. Mondjuk, az empátiámat csökkenti, hogy nekem is talán lenne kivel és van is hol, valamiért mégsem ezen jár az eszem éjjel 3-kor. Ha meg másokat akarnék hallgatni, akkor azt is meg tudnám másképpen oldani. Persze feltételezhetően mindenféle tudatmódosításnak is köze lehet a lakótelep ilyetén módon való bevonásának, de én önző módon csak a saját elmémet akarnám befolyásolni és offra állítani, már csak egy pár órácska erejéig. Persze én is alkalmazhatnék valamit, kérdés, hogy az ébresztő közeli csörgéséig megéri-e, miután autóval járok és a munkahelyemen egy keveset gondolkodnom sem ártana. Ehelyett inkább a velős kiszólásokon jártatom az agyamat és azon, hogy klumpában kellene ezután járnom a lakásban és feleleveníteni a néptánc tudásom az alattam dolgozók örömére.

Több drasztikusabb módszer átelmélkedése után eszembe jut, hogy hasznossá is tehetem a nem tervezett plusz időt, és talán vasalhatnék, főzhetnék előre, de ezeket gyorsan elvetem. Marad az olvasás, a telefonon a szókirakó és felmerül, hogy megnézhetném a tévé kínálatát (nemrég retro élményként ért az éjféli Himnusz, már olyan régen bírtam odáig fenn lenni). Azután ez is kuka, mert ugye akinek élő közvetítése van az éjszakai életről, az csak lapítson és aludjon, ha bír. Ami ugye továbbra sem megy, ezért beugrik a népi módszer, a gyapjasok számlálgatása, aminél ugye eszembe jut gyermekkorom pap bácsijának aranymondása, miszerint nem mindegy a Jóistennek bárányai vagy birkái vagyunk. Ez megint messzire visz, pedig most fékezni kéne az agyamat. A gondolatfolyamot végül az óra csörgése állítja meg, amikor is azt sem tudom, hol vagyok. Az viszont felfogom, hogy újabb munkás nap virradt rám, ezért a lassított filmes készülődés után lefelé baktatva sem a lépcsőházban nagyot köszönő lakásfelújító sem az utcán nevetgélő fiatalok nem tudják mire vélni morcosságomat. – Bal lábbal kelt fel, szép kis napnak nézünk elébe – súgnak össze a diákok is, de én ki tudja miért, csak az estére tudok gondolni.

A következő, gyorsan eljövő, remélhetőleg nyugodt éjszakára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.