Hírek

Helyben kirándultak az óföldeáki otthonlakók

Óföldeák két kincsét, az erődtemplomot és a helytörténeti gyűjtemény látogatta meg ma délelőtt az Návay Aranka Idősek Otthona 20 lakója, gazdag élményeket szerezve.

Korom András – Óföldeák

– Szeretek kirándulni, most is jelentkeztem a debreceni virágkarneválba indulók közé – árulta el az egyik otthonlakó, útban a Micsurin utcán, azaz az otthontól az erődtemplomig vezető úton. A távot többen járókerettel és kerekesszékkel tették meg.

– Még sosem voltam belül, csak az otthonbeli szentmiséken szoktam részt venni. De kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet, mert kívülről igencsak különleges. Annyira, hogy azonnal jelentkeztem, hogy én is jövök – árulta egy az egyik, egyébként a megye másik részéből származó járókeretes asszony.

navigate_before
navigate_next

Az egykori kunhalomra még az Árpád-korban épült, majd többször is átépített, tornyával és kazettás mennyezetével Erdélyt idéző templom történetét már odabenn Domján Józsefné gondnok idézte fel. Elmondta, hogy templom körüli vizesárok egykoron jóval szélesebb és mélyebb volt, s víz is akadt benne jócskán. A ma már csak nyomaiban látható védőfal 5 méternél is magasabbra nyúlt fel, s sarkain őrtornyok álltak. Mára ez utóbbiaknak nincs nyoma. A többször is átépített ma gótikus és román stílusjegyeket a 19. században magtérként és dohányraktárként is használták. Eredeti szerepét az első világháborúban fogságba esett Návay László állíttatta vissza, akinek ez volt a fogságban tett fogadalma. A templom padozata alatt egyébként a Návay család 36 tagja nyugszik, Álmukat akkor sem háborgatták, amikor a templom környékén Béres Mária régész vezetett feltárást az 1980-as évek második felében.

Návay László egyébként maga faragta ki az eredeti oltárt is, mely miatt azonban a Návay család tagjai összevesztek, így most egy másik látható a szentélyben. Azt a látogatók már a helytörténeti gyűjtemény/tájház alapítójától, Vass Józseftől tudták meg, hogy az eredeti oltár – melyet a Návay család végül eladott, most egy szegedi műgyűjtő birtokában van. A templomtorony mai formáját pedig az 1986-os felújítás során kapta. A fatorony mintája a brassói templomé volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.