színes Térség

„Nemsokára meglátom a Puskinok és Turgenyevek földjét…”

Az I. világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia embervesztesége 3,5 millió fő volt, ezen belül a halottak száma 1,5 millió. A történelmi Magyarország 660 ezer halottat vesztett.

Forgó Géza – Makó

Kotsis István és Ringeisz Berta gyermeke, István Lippán született 1894-ben. Az édesapát gyakran elszólította kötelessége családja mellől, mert a csanádi püspöki uradalom számvevője volt. Számára a kötelesség, munkájának hibátlan elvégzése becsületbeli kérdés volt. Néhány évvel később a család már Nagykopáncson élt, ahol falusi környezettől eltérő életformát kívántak megteremteni. Polgári bútorok között, zongora, ebédlő, vendégszoba, cselédlány birtokában társadalmi szerepet is vállaltak.

Kotsis02

István, első szülött fiuk önkéntes katonai szolgálatot vállalt. Aradon képezték ki, ahol szüleinek írt levelében így jellemezte a hangulatot: „viccelődünk és jó kedv uralkodik közöttünk”. A várban egyébként „kevés magyar szót hallunk. Német és román annál többször hangzik” – írta, ami nem volt ritka a monarchia hadseregében. Okozott is a soknyelvűség éppen elég gondot a hadseregben az 1. világháború alatt, főleg a szlávok kétségbevonható hűsége miatt.

Ifj. Kotsis Istvánt önkéntes katonatársaival együtt elvezényelték előbb Karánsebesre majd Szegedre. Ekkor 1914-ben járunk, közvetlenül a világháború kirobbanása előtt. Szegeden a fiatalembernek már nem volt rokonszenves a katonaélet. 1914. július 9-én az alábbiakról tudósítja szüleit: „A kapitányom elment szabadságra s egy főhadnagy jött a századunkhoz, akivel összevesztem. Lecsukatott. Nem volt közöttünk elvi eltérés, hanem csak az fájt neki, hogy a szívemet a szájamon hordva, megmondtam neki, hogy intelligens ember még a kutyájával sem beszél és bánik úgy, mint ahogyan ő velünk foglalatoskodik […] felvilágosítottam korlátolt olvasottságáról.” A felvilágosítást követően a főhadnagy Úr el is vette ifj. Kotsis István kedvét a katonaélettől. Szüleinek így írt: „S a kötelességteljesítés – tudni illik katonai szempontból – csak annyi gondot fog ezután nekem okozni, amennyit az önzés bennem feltámaszt. De aztán, ha egyszer leszerelek sohasem lát engem ez a kapufélfa!”

Kotsis03

A világháború kitörése azonban megakadályozta leszerelését. 1914. augusztus 4-én írott levelezőlapján már nem tudósíthatott arról, hogy hol is tartózkodik a cs. és kir. 46. szegedi gyalogezred, 16. századának katonájaként. 1914. augusztus 24-én kelt tábori levelezőlapjában így fogalmazott: „Kedves Szüleim! Még mindig jó egészségről és épségről küldhetek értesítést s közérzetemre csak az hat kissé kellemetlenül, hogy nemsokára meglátom a Puskinok és Turgenyevek földjét, ámbár ebbeli vágyakozás sohasem sorvasztott.”

Kotsis05

Több levél nem maradt meg, pedig bizonyosan volt még 1915-ben. A múzeum gyűjteményébe került emlékekből, azonban ki lehet következtetni ifj. Kotsis István sorsát. Őt az I. világháború makói hősi halottai között kell keresnünk. Erre egy részvétnyilvánítást megköszönő kártya világít rá, amelyre 1916. február 6-i dátum került…. Nevét a makói emlékműre vésték föl, amelyet Horthy Miklós kormányzó avatott fel 1929-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.