Makó Sport

Csaba hálóőrként bizonyíthat

Vida Csaba, a Makói KC ifjúsági csapatának beálló játékosa a következő idénytől kapusként bizonyíthat. Célja, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa, és hozzájáruljon a sikerhez.

Albert Barbara – Makó

Vida Csaba már majdnem 3 és fél éve kézilabdázik. Az édesanyja is ezt a sportágat űzte, tehát volt kitől örökölnie a tehetségét.

– Az egyik kedvenc játékosom Nagy László, aki mindent megtesz a csapatáért. Mikler Roland pedig hihetetlen bravúrokra képes a kapuban, ezért nagyon felnézek rá – árulta el a makói kézilabdás.

13178704_1086426494755452_8339017243484713872_n

Az ifjú tehetség egy évet játszott a Pick Szegedben majd pár hónapot Algyőn. Két éve szerződött Makóra. A Makói KC kiváló lehetőség a számára, hogy fejlődjön.

– Heti 2-3 edzésünk van egy héten. A csapattal az 5-6. helyet céloztuk meg a 2015/2016-os idényben. Hatodikok lettünk a tabellán, úgy gondolom, hogy sikerült, amit elterveztünk. A csapat kapusának, szélső és átlövő játékosainak kiegyensúlyozott teljesítménye nagyban hozzájárult az eredményhez – mondta Csaba.

13178749_1026537640767587_3246790429196150442_n

Szabó Benedek távozása után a következő szezontól hálóőrként játszhat, mely nagy kihívást jelent a számára. Azért választották első számú kapusnak, mert néhány meccsen már védett és nagyon jó teljesítményt nyújtott.

– Mezőnyjátékosként nem könnyű a kapuban állni, de jó a kondícióm, ráadásul gyorsan reagálok egy-egy helyzetre. Remélem, hogy kitartó edzésmunkával folyamatosan fejlődhetek és egy kiváló hálóőr válhat belőlem – tette hozzá.

13511983_1155361994508723_8095090672055582884_n

A fiatal sportoló álma, hogy egyszer a felnőtteknél is bizonyíthasson. Kedvenc csapata a Veszprém, ezért szívesen kipróbálná magát a klub színeiben.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.