Gajdos Dezső és Streitman Károly kapja a díszpolgári címet

A forradalomban játszott szerepükkel érdemelték ki a legrangosabb makói elismerést. Mellettük még 23-an kapnak 1956-os emlékplakettet. Gajáta Fanni – Makó A képviselők a mai rendkívüli testületi ülésen módosították az önkormányzati kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről szóló önkormányzati rendeletet. Erre azért volt szükség, mivel idén az 1956-os események 60. évfordulóját ünnepeljük. Ennek keretén belül a legmagasabb kitüntető […]

Bemutatták a Návay-szobor makettjét

Sajtótájékoztatón mutatták be ma a Kiss Jenő és Győrfi Lajos szobrászművészek által elkészített, 1:10 arányú Návay-szobor makettet. Az alkotást várhatóan még idén októberben ünnepélyes kereteken belül avatják fel a városháza parkjában. Gajáta Fanni – Makó Nem csak a makói grémium, hanem a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. is elfogadta a makói Kiss Jenő és a püspökladányi […]

Makói bíró az Európa Kupán

Szilassi-Horváth Réka a sarok, valamint a pontozó bíró feladatait látta el a júniusi kolozsvári Taekwon-do Európa Kupán. A nemzetközi verseny után tapasztalt szakemberek értékelték a munkáját és sok lehetőséget látnak benne. Albert Barbara – Kolozsvár/Makó Hetedik alkalommal rendezték meg az Európa Kupát Kolozsváron. A megmérettetés első napján a gyerekek s a serdülők mérhették össze tudásukat, […]

Zsíros kenyér is lesz a pitvarosi naplementekor

Közös naplemente nézésre invitálnak a pitvarosiak péntek este: a szervezők jókedvet és zsíros kenyeret is ígérnek. Képünkön egy pitvarosi naplemente látható. MH A pitvarosi Kistó mellé szerveznek közös naplementenézést péntek este. Radó Tibor polgármestertől megtudtuk, a Erdei Ferenc Színtérnél (Kossuth L. u. 33.) 19:30-kor lesz a gyülekező. A szervezők felhívták a figyelmet, hogy a következő felszereléseket ne […]

Átalakítják a kormányzat szerkezetét

Döntött a miniszterelnök a kormány szerkezetének átalakításáról, a hatékonyabb működés érdekében. A jelenlegi miniszterek maradnak – jelentette be Lázár János a mai kormányinfón, melyen más közérdekű témákról is szó esett. MH összeállítás Magyarországnak a biztonság a legfontosabb, ennek rovására semmilyen kompromisszum nem képzelhető el – tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János kiemelte: ellenőrzés […]

Férfinap a Napsugár Otthonban

Családi nappal egybekötött Nemzetközi Férfinapot tartottak a Napsugár Otthon Ruzsai Idősek Otthonában. A kellemes hangulatú napon a családtagokkal együtt eltöltött idő mellett nem maradhattak el a játékos vetélkedők sem. MH Az év egyik legvártabb napja az a családi nap, amelyet június 28-án rendeztek a Napsugár Otthon Ruzsai Idősek Otthonában. A mintegy 110 bent élő szépkorúhoz […]

Termelnek még Makón hagymát

Aki nem, az pedig zöldségesnél vagy a piacon veszi. Ez derült ki a csütörtöki Nap Kérdése videós anyagunkból. Itt nézheti meg! Major Zsuzsanna-Makó Gyors és rövid körkérdésünk, nem reprezentatív, azért mi tudjuk, a makóiak többsége hasonlósan gondolkodik, ha hagymavásárlásról van szó. Aki járt már hagymaföldön, az szívesebben viszi a pénzt az őstermelőkhöz mint a multikhoz. httpss://www.youtube.com/watch?v=KnkySVeWIpI

Nyugdíjba vonul Katona Pál plébános

Augusztus elsejétől felmentették és nyugállományba helyezték Katona Pál földeáki esperes plébánost. Eddigi munkáját Zmijan Adalbert folytatja. A Szeged-Csanád egyházmegyében más személyi változások is történnek. Korom András – Földeák A Szeged-Csanádi Egyházmegyében augusztus 1-től plébánosi kinevezést kapott: Szabó Z. Jenő Csanádpalotára, Zmijan Adalbert Földeákra, Zsadányi József  a szentesi Jézus Szíve-plébániára, Andrási Elemér Szegvárra, Olasz Lajos Attila […]

Táborozik az apátfalvi ifjúság

Első alkalommal szervezett nyári tábort az Apátfalvi Ifjúsági Klub. Az egyhetes szünidei elfoglaltságon 18 gyermek vesz rész, a kicsiktől a tinikig. Gajáta Fanni – Apátfalva Megtelt gyermekkel az apátfalvi Szigetház: a helyi ifjúsági kör által szervezett nyári tábor helyszínét adja az épület. A gyerekek nem unatkoznak, minden napra van valami érdekes program. – Hétfőn az […]

Katona atya visszatér Makóra

A július 31-i földeáki szentmisén búcsúzik híveitől az augusztus elsejétől nyugállományba vonuló Katona Pál földeáki plébános, aki ezt követően Makóra költözik, s ott szolgál tovább. Az eddigi hírekkel ellentétben nem Zmijan Adalbert, hanem Olasz Lajos Attila folytatja munkáját.   Báthory Anikó – Földeák – Ha egy ember elfogadja, hogy az univerzumban őt a Mindenható feladattal […]

A Syrius Legacy koncertje

A Vásárhelyi Jazz/esték harmadik fellépőjeként a Syrius Legacy zenekar koncertjét tekintheti meg a nagyérdemű pénteken este fél 9-kor az Alföldi Galéria udvarában. MH A zenekar nagy „elődje” az 1969-ben alakult SYRIUS zenekar volt, mely egészen 1973-ig létezett Orszáczky Miklós, Pataki László, Baronits Zsolt, Veszelinov András, Ráduly Mihály zenekari tagokkal. A közönség imádta a friss hangzású […]