Hírek Makó

Nyárig a KLIK-nél marad a gyermekotthon

Nem oldódott meg véglegesen, de átmenetileg biztos, hogy szigorúbb ellenőrzést és nagyobb figyelmet kap a makói gyermekotthon, aminek működését vizsgálta az alapjogi biztos. Arra jutottak, hogy  csak koedukált illemhely van, nincs konyha, ezen kívül más problémát is találtak. Most azt közölték mégis a KLIK-nél marad a fenntartás.

MH-MTI

Ahogyan korábban írtuk több problémára is fény derült, amikor Székely László alapjogi biztos vizsgálatot rendelt el a makói gyermekotthonban, egy jelzés alapján. A Klik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak adja át a fenntartást, ez elhúzódott, ezért úgy érezték több dolog már nem hozzájuk tartozik, a főigazgatóság pedig még nem kezdte meg a munkát.

Az alapjogi biztos azt állapította meg, hogy az intézmények mindennapi életét teljesen átható bizonytalanság a jogbiztonság követelményének sérelmén túl a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.

Legutóbb pedig azt közölték: nyáron lesz fenntartóváltás a makói gyermekotthonnál, addig a KLIK megfelelően gondoskodik a mindennapi gyermekvédelmi feladatellátásról.

IMG_1425

A KLIK közleménye szerint a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény makói feladat-ellátási helyén a gyermekvédelmi feladatellátás fenntartói átadás-átvétele idén nyáron lesz. A fenntartóváltásig a Klik az alapvető jogok biztosának jelentésében foglaltak figyelembevételével megfelelően gondoskodik a mindennapi gyermekvédelmi feladatellátásról, amelyhez a szükséges forrás rendelkezésre áll – hangsúlyozták.

Megjegyezték: március óta az ellátmányok rendeltetésszerűen és zökkenőmentesen érkeznek az intézmény valamennyi csoportjához.

Közlésük szerint a gyermekotthonban 2015. augusztus végéig húsz gyermek lakott, akkor azonban a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola szentesi feladat-ellátási helyén leégett a tetőszerkezet, és az ottani állami gondoskodásban lévő gyermekek legnagyobb része Makóra került. A Klik mintegy 11 millió forintos beruházást hajtott végre Makón, hogy a leégett szentesi gyermekotthon gyermekeinek megfelelő körülményeket teremtsen. Emellett az év végén a Csongrád Megyei Önkormányzat egymillió forintot juttatott a tűzesettel érintett gyermekeknek, amelyből a tankerület 26 masszív heverőt vásárolt.

Az állami intézményfenntartó a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy a feladatellátás megfelelő szinten biztosított legyen – tették hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.