Makó

Idén 8,7 milliárd forintra pályázik Makó

Makó gazdaságfejlesztési programja megvalósításához ebben az évben összességében 8,7 milliárd forint összköltséggel tervez a város pályázatokat benyújtani.

– Egy makói, éljen bárhol a világban, mindig makói marad, mindig érzi, tudja, hogy e városban otthon van, hogy kötelékei sosem szakadnak el, ide mindig visszatérhet. Új lendülettel építjük városunkat, lehetőséget teremtünk arra, hogy a Makón élők helyben találják meg számításukat – kezdte beszámolóját tegnap délután Farkas Éva Erzsébet polgármester a Gloriusban megtartott szenátusi ülésen.

A város első embere kifejtette, 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban jelentős infrastrukturális, szociális, városmarketing fejlesztéseket történnek Makón. Az uniós források mellett, Magyarország Kormányának döntései alapján hazai támogatási források nyílnak meg a város előtt, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztere, a térség országgyűlési képviselőjének hathatós együttműködésével. A fejlesztések eredményeként Makó nemcsak élhető és szerethető várossá válik az itt élők számára, de a dinamikusan fejlődő város kedvező környezetet teremt a befektetők és az idelátogató turisták számára is.

Szenátusi ülés 1.

2016. első félévében 1,6 milliárd forint értékben, összesen 9 pályázatot nyújtottak be. A Területfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg a Makó és Maroslele közötti kerékpárút, a makói piac felújítása és bővítése, megújul a Csipkesor és fejlesztik az ipari parkot is. A városi infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódik Makó új, kulturális tematikus útvonalának, az Igazgyöngyök útjának kialakítása.

Az épített környezet megújítása mellett fontos lépés a Honvéd városrész szociális programjának kidolgozása. A program megvalósításához 219 millió forintra pályázott a város, valamint tegnap döntött a képviselő-testület a Honvéd városrészi központ építését célzó pályázat beadásáról, amelynek összköltsége 730 millió forint.

Az előkészítés alatt álló projektek közül a legnagyobb volumenű a két makói Makovecz-épület felújítása és bővítése. A Makovecz-program keretében új városi könyvtár épül 2.7 milliárd forint összköltséggel. Az eredeti tervek és szándék szerint a Hagymatikum Gyógyfürdőben a családi és élményzóna újabb elemekkel bővül, valamint elkészül a 33 méteres úszómedence. A projekt összértéke 2.5 milliárd forint. – hangzott el a szenátusi ülésen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.