színes

Annának már megvan a kötelező 50 óra

Már több diák is túl van azon a kötelező 50 óra közösségi szolgálaton, amely az érettségihez kell. A József Attila Gimnáziumban tanuló Kurusa Anna is elvégezte a szükséges órákat, így már csak az érettségire kell készülnie.

Gajáta Fanni – Makó

Azoknak a diákoknak, akiknek ebben az évben kellett érettségiznie, kötelező volt 50 óra közösségi szolgálatot végezniük. Azonban, azok a diákok, akik még a középiskolai számonkérés előtt állnak, minél hamarabb túl szeretnének lenni az 50 órán. Így volt ezzel Kurusa Anna is, aki már teljesítette a kötelező óraszámot.

– Én a nagy részét a Magyar Vöröskereszttel csináltam meg, de óvodákba és iskolákba is el lehetett menni. Rengeteg lehetőség van erre – mondta a 10. osztályos diák. Anna és az osztály már részt vett az imitátorképzésen is, illetve a versenyeken is segítettek, ezért is ajánlotta fel a Magyar Vöröskereszt Makói Szervezete, hogy a részvételekért 50 órát kaphatnak. – Mi evvel éltünk is.

Anna elmondta, nem csak versenyekre és a gyűlésekre jártak, hanem véradásokon is segítettek és szóróanyagok hordtak és plakátoltak ki.

– Engem érdekelt, ez a vöröskeresztes dolog és az imitátorkodás is. Az elsősegélyversenyeken rengeteg emberrel találkoztunk – fogalmazott Anna. – Csak jó tapasztalatokat szereztem – tette hozzá.

Sokak még most állnak választás előtt, hogy merre is végezzék el a közösségi szolgálatot. A gimnazista lány szerint, aki szereti a gyerekeket, azok óvodákba is elvégezhetik. De akár az iskolák is nagy segítséget tudnak adni, hiszen több intézmény – mint például a József Attila Gimnázium – rendezvényeken való részvét miatt is leigazolnak órákat. A Magyar Vöröskereszt is sokat tud segíteni, ha a két intézet szerződést kötött.

– Az osztálytársaim is a Vöröskereszt által csinálta meg az 50 órát és nagy részüknek meg is van a kötelező óraszám. Legalább már be van biztosítva az érettségire – mondta Anna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.