Hírek színes

Kocsis Imre nyomdokaiban a makói diák alkotótelep

Végéhez érkezett a XVI. Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep. Az idei közös munka utolsó állomása a záró kiállítás megnyitója volt a Hagymaház aulájában.

MH – Makó

A korábban már bemutatott Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep a 16. évét zárta jelenlegi működési helyén, a Bartók iskolához tartozó Bagolyvárban. Az idén 45 diák jelentkezett az alkotótáborba, elsősorban a makói általános iskolákból (Bartók, Kálvin, SZIGNUM, Almási) és középiskolákból (JAG, Návay Lajos Szakképző Iskola, Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola), illetve a térség négy településéről, Kiszomborról, Ferencszállásról, Földeákról és Apátfalváról. Érkeztek Szegeden tanuló teleptagok is. Sőt, két, az iskolapadból már kinőtt, egykori résztvevő, Tézsla István és Kürtösi Tamás is bekapcsolódott a közös alkotófolyamatba. A társaság nagy része már régi ismerősként üdvözölte egymást, ugyanakkor az újak is könnyen megtalálták a hangot a többiekkel. A két hetes együttes munka során rendszerint tartós barátságok szövődnek.

A festészet, grafika és plasztika műhelymunkák között választható tanulók ebben az évben a „Kulcslyuk-mesék” témakörét kapták feladatul, mely egyben tiszteletadás volt Kocsis Imre makói származású festő- és grafikusművész előtt. A Munkácsy – díjas alkotó művein ugyanis emblematikus módon jelent meg a kulcslyuk-motívum, mint figurális és gondolati jelkép.

k18

Ahogy Oláh Nóra, az ifjúsági művésztelep vezetője megnyitóbeszédében elmondta, a kulcslyuk-téma meglódította a gyerekek képzeletét, és a megközelítési módok sokfélesége a kiállításon is látható. Volt, aki átjáróként értelmezte a benti és a kinti világ között, mások a valódi életből az elképzelt, virtuális életbe tekintettek át ezen a kémlelőnyíláson. Gyakori és látványos megoldásnak számított az is, hogy a kulcslyuk-formát díszítőelemként felhasználva készítették el műveiket a gyerekek.

A fenti témában festett, rajzolt és mintázott alkotásokon kívül egy nagyméretű „kakukktojás” is helyet kapott a művésztelep hagymaházi zárókiállításán, mégpedig egy pannó, azaz táblakép. A mintegy 3 négyzetméteres fatáblán megjelenő festmény főszereplője a zene, ami nem véletlen, hiszen a tavalyi „Mesterek nyomában” című alkotói tematika folytatásának tekinthető. A kissé szürreális hangulatú keretbe ágyazott, képzeletbeli zene- és énekkart ábrázoló pannó a Bartók iskola zeneiskolai folyosójának falát fogja díszíteni. Persze csak később, hiszen a közösen kivitelezett festmény – a „kulcslyukas” társakhoz hasonlóan –a Hagymaházban várja az érdeklődőket július 7-ig.

A kiállítást megnyitó ceremóniának hagyományos részlete az is, hogy a telep tagjai oklevelet és jelképes ajándékot vehetnek át a két hét során végzett munkájukért. Az elismeréseket 2016-os év ifjú alkotóinak Karsai Ildikó adta át. A grafikusművész 15 éve vezeti a telepet.

Nézze meg Tézsla István és Czibolya Kálmán fotóit a galériánkban!

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.