színes

Elismerték a SZIGNUM pedagógusainak munkáját

A tanév utolsó munkanapján öt pedagógus kapott elismerést a makói Szent István Egyházi Általános Iskolában. A város vezetése idén tanítót, matematika szakos tanárt és kommunikációs szakembert, a fenntartó az intézmény vezetőjét és egy tanító-hitoktatóját jutalmazta.

MH – Makó

Befejeződött a városi kitüntetések sorozata. Ma délelőtt a SZIGNUM tantestületének záró szentmiséjét követően Farkas Éva Erzsébet polgármester és Urbancsok Zsolt, a Makó Fejlődéséért Közalapítvány kuratóriumának tagja Győrfi Józsefnénak, Szabó Anitának és Vigh Istvánnénak adott át okleveleket és pénzjutalmat. Az iskola fenntartója idén Szűcs Lajos Péter igazgatónak és Reiszné Surinás Piroskának adományozta a Boldog Gerhardinger Terézia-díjat.

– Az összes pedagógusunk véleményét figyelembe vettük, ezután hozta meg a vezetőség a végső döntést. Egy nagyon program dús, nehéz esztendők volt, amelyben minden kolléga becsülettel dolgozott és maximálisan teljesített. Ezért nem volt könnyű a választás. Nagyon örülök annak, hogy a város vezetése fontosnak tartja a pedagógusok munkájának ilyen formájú elismerését is – fogalmazott Szűcs Péter igazgató, akit szintén jutalmaztak, és ezzel sikerült őt meglepni.

– A Gerhardinger-díjat tavaly alapítottuk, és most második alkalommal ítéltük oda olyan kollégáknak, akik a szerzetesrendünk küldetésében odaadó szolgálatot tanúsítanak, tehát eleget tesznek annak a jelmondatunknak: „Mindazzal nevelünk, amik vagyunk, és amit teszünk.” – tudtuk meg Baráti Eszter M. Kinga nővértől, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknő-helyettesétől. A város vezetése az idén 14 oktatási és nevelési intézmény 546 pedagógusának munkáját ismerte el.

– Hiszünk abban, hogy a jövő generációjának oktatására, nevelésére fordított munka gyümölcsöző lesz, éppúgy, ahogyan egy település számára a tudást átadó pedagógusok is kincset jelentenek – emelte ki Farkas Éva Erzsébet polgármester, aki beszédét Gyergyai Albert irodalomtörténész, író soraival zárta: „A jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztétikus, lélekbúvár, művész és mesterember egy személyben, s nemcsak tudását közvetíti – bár ez sem kevés – hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a kertész, életet visz a könyvekbe, a könyveken keresztül a tanításba, állandó és eleven hidat épít az eszmény és a mindennap, az elvontság és a tapasztalás közé.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.