Belföld Kék hírek

40 milliót mosott volna tisztára

Prostitúcióból származó pénzt próbált furmányosan tisztára mosni az a férfi, akit pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A. T. I-t a bíróság ma – nem jogerősen – 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

MH

A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta A. T. I. előzetes letartóztatását, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014 márciusától egy Franciaországban működő, prostituáltakat kizsákmányoló bűnszervezet egyik magyar tagjával állt kapcsolatban, aki a bűnszervezet tevékenységéből származó 40 millió forint eredetét kívánta legálissá tenni. Ennek érdekében a 40 millió forintot készpénzben 2015 márciusában átadta a gyanúsítottnak, aki azt befizette a férfi által megadott bankszámlára, majd ugyanezen a napon adásvételi szerződést kötött Szegeden a gyanúsított és a férfi között a férfi tulajdonában álló ingatlanra. A gyanúsított a szerződésben 40 millió forint foglaló megfizetését vállalta a 202 millió forint összegű vételárból. Az adásvételre kikötött határidőn belül a gyanúsított a vételár fennmaradó összegét nem fizette meg, ezért a szerződést felbontották, melynek következtében az ingatlanra kikötött foglalót a gyanúsított elveszítette és a 40 millió forint a vele megállapodást kötő férfi tulajdonába ment át. Az alapos gyanú szerint a gyanúsított nem rendelkezett olyan összegű jövedelemmel vagy vagyonnal, hogy akár a foglaló összegének kifizetésére is reális lehetősége lett volna, így valós vételi szándéka sem volt az ingatlanra, amelyből következően az adásvételi szerződés megkötésére eleve azzal a céllal került sor, hogy a bűnszervezet működéséből származó 40 millió forint eredetét elfedjék.

A bíróság álláspontja szerint a kimagasló tárgyi súlyú (egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt megvalósítani látszó gyanúsított esetében megalapozottan lehet következtetni arra, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, valamint – a cselekmény szervezett bűnözéssel való kapcsolatára is figyelemmel – tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárás megnehezítésére vagy meghiúsítására törekedne. A bíróság ezen kívül a bűnismétlés veszélyét is megállapíthatónak látta, ugyanis a büntetett előéletű gyanúsítottal szemben jelenleg más büntetőeljárás is folyik, így a bíróság az előzetes letartóztatás elrendelését szükségesnek tartotta.

A bíróság előzetes letartóztatást elrendelő végzését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem emelkedett jogerőre – közölte a Szegedi Törvényszék.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.