Szekeres Anna

Ünneplőben

Imádom az ünnepeket, benne külön a név- és szülinapokat. Főként a sajátjaimat. Nem mintha az én érdemem volna valamelyik is, de nagyon büszke vagyok mindkettőre.

Azon nők közé tartozom, akiknek még negyvenen túl is örömöt okoz a szülinapja. Valószínűleg a bennem lévő örök gyermek az, aki izgatottan várja a nagy napot. Szeretem, ha ünnepelnek, és tényleg azt érzem, hogy ez az én 0-24 órám az évben. Nem az vagyok, aki időben mindig visszafelé gondol, és szívesen lenne akár 10-20-30 évvel fiatalabb. Csuda szeretné újra végigharcolni a felnőtté válás rögös útját vagy az iskolapad nyújtotta több évtizedes izgalmakat. Persze, szívesen nosztalgiázom az első szerelem érzésén meg mosolygok a régi jó poénos történéseken és baráti emlékeken, de itt meg is állok, vagy ha nagyon ráérek, előveszem a fényképeket. De nem szeretnék egy nappal sem fiatalabb lenni!  Sokan azzal érvelnek, hogy ha újra átélhetnék életük elmúlt történéseit, akkor más szakmát választanának, egészen más utakra lépnének, és inkább a Hufnágel Pistit választották volna. Persze. Aztán, ha ezt az új foglalkozásos, bevállalós Hufnágelnét megkérdeznék X év múlva, valószínűleg akkor megint másként döntött volna korábban.

Mert szerintem minden hozzáállás kérdése.

Hogy akarom-e jól érezni a bőrömben magam most, ennyi évesen, meg ennyi ránccal. El tudom-e fogadni a régi önmagamat az akkori elhatározásaimmal, választásaimmal és tévedéseimmel együtt. Lehet, hogy most több eszem van (nem biztos), és tapasztaltabb vagyok (valószínű), de amilyen most Sz. A., az a múltbéli dolgaim következménye. Ez a nagy röptű gondolat szokott eszembe jutni, ha csörög a vekker és fel akarok kelni futni, ha van erőm lemondani egy finom süteményről (nagy ritkán szokott előfordulni) vagy ha spórolok egy jobb minőségű krémre. Mert igenis számít, hogy mi lesz évek, évtizedek múlva! Abban bízom, hogy a mostba fektetett energia megtérül a jövőben, minden értelemben. És ezzel a szöveggel nem egy zsíros gazdasági cég bízott meg. Sajnos a pénzügyeimben nem tudok ennyire előre látó lenni (nem biztos, hogy csak az én hibám), de a mostanában a korosztályom füle mellett kongatott vészharang hangja azért eljutott hozzám.

Persze, én sem voltam mindig ilyen okos és elfogadó.

Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy meg kell érni ezekre a nagy belenyugvásokra és egy pár dolgon túl kell lenni hozzá. Volt egy korszakom, amikor nem engedtem a tortámra a számot rárakatni, elég volt csak egy gyertya. Ezért csodálkoztak a szüleim, hogy most kifejezetten kértem.

Mert büszke vagyok rá, hogy megértem. Hogy még anyuékkal ünnepelhetem.
Azt hogy élek, egészségben és szeretetben.
És az jut most eszembe ünnepi okosságként, hogy mindent ugyanígy csinálnék újra is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.